Elfogadás és megbocsátás

2017. 08. 14.

Závodszky Noémi ismét egy rendkívül erős női karakter szerepébe bújik a Koronázási szertartásjátékban: idén az anyakirályné, Eufrozina megosztó személyiségét hívja életre a színpadon.

Tavaly játszottál először a Koronázási szertartásjátékban, ahol Ilonát, II. (Vak) Béla feleségét alakítottad. Hogy emlékszel vissza rá?

Z. N.:
 Óriási élmény volt! Már régóta szerettem volna részt venni a Szertartásjátékban, azonban a produkció egyik adottsága, hogy jelentősen több benne a férfi szerep, mint a női, így tavaly volt az első alkalom, hogy lehetőségem nyílt erre. Némiképp már el is engedtem a gondolatot, amikor is az élet visszaigazolta azt a törvényszerűséget, hogy ha valamihez kevésbé ragaszkodunk, akkor könnyebben kaphatjuk meg. Fantasztikus volt ezt az eseményt átélni azon a helyen, ahol annak idején valóban megtörténtek a koronázások. Csodálatos hangulata van mind a helyszínnek, mind a produkciónak, nem beszélve arról, hogy elképesztő érzés volt belebújni egy királyné bőrébe. Szó szerint libabőrös lettem a koronázás jelenete alatt: azt éreztem, mintha egy különös időutazásban lenne részem. Annyira átéreztem a történtek súlyát, hogy szinte elhittem, ami történik. Igazán élveztem, jól éreztem magam, és bízom benne, hogy ez az idei Szertartásjátékkal is hasonlóképpen alakul.

Második alkalommal is egy rendkívül erős női szerep talált meg téged, hiszen tudjuk, hogy III. Béla édesanyja mindent megtett, hogy ne kelljen a trónon látnia hazatérő fiát. Mit gondolsz Eufrozina személyéről?

Z. N.: 
Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a saját igazsága, és mindenki a saját nézőpontjából szemléli a komplett történetet. Ez alatt azt értem, hogy nem lehet objektíven kijelenti, hogy valaki gonosz vagy rossz. Érdemes megvizsgálni a történteket az anya szemszögéből is: ugyan első ránézésre támogatnia kéne Bélát, hiszen a fia, de mégis hogy álljon egy olyan fiú mellé, aki a testvére ellen harcol? Ebben a nőben kőkemény érzelmi küzdelmek lehettek azzal kapcsolatban, hogy „melyik ujjába harapjon”. Volt három fia, de biztosan volt igazságérzete és hite is. Nem mondom, hogy megértem, ha egy anya kitagadja a gyermekét, valahol mégis be tudom látni, hogy kényszerből cselekedett úgy, ahogy. Érdekes és izgalmas kihívás lesz ez a szerep. Hasonlóan közelítem meg az ő karakterét, mint Ilonáét, abból a szempontból, hogy itt is igaz, hogy a keménységen felül a szívet is meg kell jeleníteni. Így őszinte és valóságos. Hiszen örök kérdés marad, hogy mitől lett ennek a nőnek kemény a szíve. Valószínűleg ok-okozati összefüggés van mögötte, és sokszor a szükség viszi bele bizonyos helyzetekbe. Már tavaly is sokat gondolkodtam azon, hogy az uralkodók sorsa, ha őszintén nézzük, nagyon kemény tud lenni. Nincs olyan király, akit kivétel nélkül mindenki szeretett volna, hiszen sosem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Bármikor kerülhet váratlan helyzetbe, amikor olyan döntéseket kell meghoznia, amely során az ország sorsát, vagy más, magasztosabb eszmét kell figyelembe vennie, és amely során lehet, hogy az egyén sérülni fog.



Mi lehet a III. Béla üzenete a mai korra nézve?

Z. N.:
 Az első gondolat, ami eszembe jut róla, az elfogadás és a megbocsátás jelentősége. A mai világunkban az egyik legfontosabb kérdés a másik hitrendszerének, igazságának elfogadása, és az ezek hiányából fakadó konfliktusok, illetve az azokat követő megbocsátás. Csak egymás különbözőségeinek elfogadása révén tudunk eljutni odáig, hogy békességben tudjunk egymás mellett élni, és ez igaz erre a darabra is. Magunkat betegítjük meg minden elfojtott, vagy épp túlhangsúlyozott negatív érzéssel, így erre nagyon érdemes odafigyelni. Még ha olykor ez borzasztó nehéz is. Ez lehet a történet egyik tanulsága: tanuljuk meg elfogadni a másik személyét és döntéseit, és ezáltal békében együtt élni.

Mi a produkció legnagyobb kihívása számodra?

Z. N.:
 Rövid idő alatt kell bemutatnunk ezt a darabot, alig több, mint tíz nap áll rendelkezésre a próbafolyamathoz. Ebből adódóan felkészülten kell érkezni: én már az olvasópróba előtt tanultam otthon a szöveget. Idő hiányában a szokásosnál is koncentráltabban, összefogottabban kell dolgozni. A másik nehézség, ami alapvetően a szabadtéri előadások „szépsége”, hogy ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak. Egészen más állapot, mint amikor a színházon belül próbálunk, hiszen egy kicsit ki kell lépni a komfortzónából, ez pedig nagyobb összeszedettséget, profibb hozzáállást kíván.

Képgaléria