A Vörösmarty Színház irodalmi szalont indított Írók reflektorfényben címmel, amelynek első vendége Háy János író, költő, drámaíró volt tegnap délután. A Herner Ferike faterja szerzőjéről megtudtuk, hogy valójában régész szeretett volna lenni, jobb kézzel ír, de bal kézzel fest, rajzol – és még sok más érdekességet is elmesélt.

A Vörösmarty Színház irodalmi szalont indított Írók reflektorfényben címmel, amelynek keretében többek között a színházunkban bemutatott kortárs darabok szerzőit látjuk vendégül. Az első vendégünk Háy János író, költő, drámaíró volt tegnap délután.  Az irodalmi beszélgetéssorozatot indító Háy Jánost Perczel Enikő dramaturg és Bagó Bertalan művészeti vezető, rendező kérdezte a Színház Kávézóban.

„Teremtett valóság”

Viccesen a „Hol születtél?” kérdéssel indított Perczel Enikő, így kiderült, hogy szülőhelye, Vámosmikola meghatározó az életében, és valamilyen formában az ott megéltek megjelennek az írásaiban, de nem realista módon. Háy János kihangsúlyozta, hogy művei nem szociográfiai alkotások, hiszen az irodalmi mű egy teremtett valóság, ami a realitással nem egyezik.

„Azt a világot, amit meg akarok teremteni, meg is akarom ismerni.”

Őszintén, lelkesen, sok humorral mesélt arról, hogy gimnáziumi éveit Budapesten kezdte, ez központi szerepet töltött be az életében. Megtudtuk, hogy régész szeretett volna lenni, és az volt az álma, hogy majd Szíriában a föld alól felfedez egy elfeledett világot.

Íróként majdnem ugyanezt teszi, hiszen világokat tár fel olvasói számára. De mielőtt az olvasók megismernék azt a világot, neki kell feltárnia saját maga előtt, és meg kell ismernie minden apró részletét. Bármilyen közéleti akusztikában a sorsok érdeklik, az egyéni történetek.

„Ahol mindent a dialógus visz a hátán”

„Nem vonzott a színház világa” – mondja, amikor Perczel Enikő rákérdez, mikor kezdett el színházba járni. Sőt, élete első színházi élményeire nem emlékszik vissza jó szívvel, egyenesen rosszak voltak: „egyszer annyira rossz volt az előadás, hogy be kellett feküdnöm a székek közé, nehogy elájuljak”. Mégis elkezdett drámát írni, mert az vonzotta, hogy milyen írói eszközökkel tud létrehozni egy szövegkorpuszt, és milyen az, amikor mindent a dialógus visz el a hátán. „Ha a dialógus jól működik, akkor meg tud szólalni az előadás” – vallja. Fülre ír, ami azt jelenti, hogy felolvassa magának és figyeli, hogyan szólnak a sorok. „Természetesen a saját akusztikámhoz tudom igazítani, a saját fülem ritmusát követem, de hinnem kell abban, hogy ez valamilyen módon a világ ritmusával össze van kötve.” A Gézagyerek például nagyon tetszett a saját hangján felolvasva, de amikor először hallotta színészek által felolvasva, megrémült, mennyire rosszul szól.

„Jobb kézzel írok, ballal festek és rajzolok”

Átszoktatott bal kezesként jobb kézzel ír, de minden mást bal kézzel csinál: többek között a saját könyveihez illusztrációkat készít. Zenélni is szokott: „rosszabbul gitározok, mint amennyire tudok, hogy lássák, én író vagyok.” Amikor ír, öntudatosnak kell lennie, mondja, hiszen nem csereszabatosak a mondatok, a több millió lehetőség közül kell kiválasztani a legjobbat, ami az elképzelt történet világába beleillik.

Az est végén felolvasott készülő verseskötetéből, majd hosszú sor dedikáltatott Háy Jánossal, aki szívesen válaszolt a közönség kérdéseire.

A következő író, aki reflektorfénybe kerül, Márton László lesz, a Carmen szerzője, március 22-én.  

Fotók: Molnár Artúr, Badicz Adrienn