A Döntés − az érzékszervekre ható kiállítás

2017. 01. 16.

A Magyar Kultúra Napjának székesfehérvári rendezvényeiről és A Döntés című, országos jelentőségű kiállításról dr. Cser-Palkovics András polgármester, Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója, valamint a három alkotó, Somogyi Győző festőművész és grafikusművész, Párkányi Raab Péter szobrászművész és fotóművész, továbbá Tóth Norbert, a kiállítás kurátora tartott hétfőn délután sajtótájékoztatót a Vörösmarty Színházban. Az eseményen részt vettek a rendezvények házigazdái is: dr. Szikora János színházigazgató és Kiss Dorottya, a Szabadművelődés Háza igazgatója.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából több kiállítás és esemény várja a fehérváriakat. A Városházán pénteken mutatják be a Szent István Emlékek Rómában című dokumentumfilmet a hozzá kapcsolódó fotókiállítással egybekötve, január 22-én pedig megnyílik a Csók István Képtárban A Döntés című kiállítás, ami Somogyi Győző 127 festményét, valamint Párkányi Raab Péter 66 fotográfiáját, fény-, tér- és illatinstallációját vonultatja fel.

Székesfehérvár hagyományosan gálaműsorral ünnepli a Magyar Kultúra Napját. A Vörösmarty Színházban január 22-én, vasárnap 18 órakor kezdődő ünnepségen adják át a Pro Cultura Albae Regiae-díjat.

A Döntés c. kiállítást a Magyar Kultúra Napján, január 22-én, vasárnap 16 órakor Tóth Norbert, a kiállítás kurátora nyitja meg, a vendégeket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönti a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában.

A tárlat arra az erkölcsi és morális döntésre készteti, értékválasztásra sarkallja a látogatót, melyre minden egyénnek, közösségnek, nemzetnek előbb vagy utóbb választ kell adnia. Dönteni a szépség, jóság, igazság, szentség vagy a megalkuvásokba kényszerítő vétkek és bűnök kísértése között. A kiállítás úgy keres megoldást az európai kultúra megőrzésére és megélésére, hogy évezredes nemzeti válaszokból építkezve hozza döntéshelyzetbe a látogató egyéneket, közösségeket.

A kiállítás két tematikus egységből áll: a Csók István Képtár földszinti előcsarnokában Somogyi Győző korábbi, Székesfehérvárhoz kapcsolódó alkotásaiból válogat a tárlat, a képtár emeleti részén pedig A Döntés c. kiállítás látható. Itt az előtérből egy fényzsilipen át egy fekete, félhomályos térbe érkezik a tárlatlátogató, a térben pedig 66 fotografikán a fenevad jelenik meg, hatvanhat félhomályban rejtőzködő álarc, melynek szorításában létezik a profán világ. A terem közepén álló fehér kápolna külső falain egy száz festményből álló galériában sorakoznak a hősök, a nemzet lelkiismeretének őrzői, akik életüket adták a haza dicsőségéért. A kápolna fényárban úszó belsejében, a szakrális térben pedig az Árpád-ház szentjeinek közel harminc világító táblája várja a látogatókat. A képi megjelenítést innovatív fény- és illathatások erősítik.

A hazánkban egyedülálló tárlat 2017. január 23-tól április 30-ig látogatható.

Képgaléria