"Mennyire hagyjuk magunkat kiszolgáltatni?"

2016. 04. 02.

Szombat este mutattuk be a Száll a kakukk fészkére című drámai komédiát Horváth Csaba rendezésében. A McMurphyt megformáló Sághy Tamással beszélgettünk.

„A dolog úgy áll, cimborák, hogy belekeveredtem egy pár bunyóba a sitten, és a bíróság úgy döntött, hogy pszichopata vagyok. Na, én se ellenkeztem” – mondja McMurphy a darabban, aki csak rövid időt kíván eltölteni az elmegyógyintézet „szállodai” körülményei között. De vajon milyen szemmel nézi ezt a Főnéni, aki diktátorokat megszégyenítő kegyetlenséggel uralkodik az osztály betegei fölött.

Azt gondolom, a Száll a kakukk fészkére egy elég széles körben ismert mű, így kihagyhatatlan a kérdés: milyen a kapcsolatod ezzel a történettel?

S. T.: Homályos emlékeim vannak a Forman-filmről, és amikor megtudtam, hogy én játszom McMurphyt, nem néztem meg újra, nem akartam, hogy bármiben is befolyásoljon. A regényt viszont elolvastam, ami abszolút a hasznomra vált. Adott egyfajta látásmódot, kialakult bennem egy McMurphy-kép. Aztán Horváth Csaba annyira konkrétan megfogalmazta az elképzeléseit a figurámról, hogy onnantól kezdve az volt a fő motiváció.

Milyen az a McMurphy, akit te a regény alapján elképzeltél, és milyen az, akit Csaba kért tőled?

S. T.: Alapjaiban nincs különbség. Csabával mindketten úgy látjuk – a regény néhányszor utal is rá –, hogy egy mindennapokba belefáradt emberről van szó. Az előadásban lesz egy erős pillanat, amikor ezt meg lehet mutatni. Igaz ugyan, hogy próbálja irányítani a körülötte lévőket és erőteljesnek mutatkozik, de a felszín alatt más rejlik. Felteszi magának a kérdést: meddig akar még így létezni, hogy egyik balhéból esik a másikba, miközben nincs mellette senki. McMurphy vagy-vagy ember, nála nincs arany középút. Nagyon fontos jellemzője: nem tűri az ostoba szabályokat.

Milyennek látja az elmegyógyintézetet, ahová bekerül?

S. T.: Egy gazdag érzelmi világgal bíró emberről van szó, ösztönösen megpróbál segíteni az intézet lakóin. Nem bírja elviselni, ahogy a főnővér manipulálja és dróton rángatja őket, de a betegekért való kiállása nem tudatos, nem számításból teszi, egyszerűen ösztönös. Érdekes az a visszatérő motívum, ahogy mindenre fogadást köt, ez inspirálja, mintha ezekkel a kihívásokkal motiválná magát, hogy előre tudjon lépni a mindennapokban. Az elmegyógyintézet lakói a bizalmukba fogadják, ő töri meg az indián hallgatását, és alakul ki köztük egy érzékeny kapcsolat.

Hogyan indultál neki a próbafolyamatnak és most hol tartasz, megtaláltad a helyed ebben a szerepben?  

S. T.: Abszolút nyitottan vártam Csaba javaslatait, kíváncsi voltam, ő hogyan látja ezt a történetet, milyen elképzelései vannak nemcsak az én figurámról, hanem az összképről. A regény fő motívumait mind beleszőttük az előadásba, azzal a sajátos stílussal és érzékenységgel, látásmóddal, amivel Csaba rendelkezik és dolgozik.

Van még feladatom, nem is kevés, de nagy öröm és könnyebbség, hogy tökéletesen megbízom Csaba ízlésében, gondolkodásában. Ugyanakkor csodálatos csapatmunka volt ez a hat hét.

Szerinted miben van ennek a történetnek az ereje?

S. T.: Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mennyire hagyjuk magunkat kiszolgáltatni a hatalomnak. Bármilyen hatalomról is legyen szó. 

Képgaléria