Karácsonyi adománygyűjtés december 19-én

2015. 12. 16.

Második alkalommal fogott össze a jótékonykodás jegyében a Vörösmarty Színház és a Kríziskezelő Központ. A két intézmény felhívással fordult a színházbarátokhoz és minden jó szándékú polgárhoz, hogy adományaikkal segítsék a nehézsorsú, utcán élő embereket.

 

Fotó: Maczkó Csaba

 

Az akcióban való részvétel nagyon sokat jelent a Vörösmarty Színháznak – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Matuz János, a színház művészeti intendánsa. Úgy fogalmazott: valamennyien találkozunk hajléktalanokkal, akik életünk kikerülhetetlen részévé váltak, de sajnos leginkább félünk tőlük. Félünk az általuk hordozott balsorstól, attól, hogy ez velünk is megtörténhet, és attól is, hogy nem értjük őket. Leginkább szégyenlősen a kezükbe ejtünk egy kevés aprópénzt, de az ilyen típusú minimális gesztusok nem elegendőek. Az ő sorsukat közös életünk hozta létre, hiszen az élet fényesebb, jobb, naposabb oldalán sétálók és a mélységben élők együtt alkotják a társadalmunkat és ezzel együtt a közös felelősségvállalásunkat. Az sem véletlen, hogy egy nagyszínházi premier estéjére szervezték meg a közös akciót, amely jelképezi a közösségért való aggódást és az adományozás nemességét is. A nagyszínpadon egy premiert, az előcsarnokban pedig hétköznapi holmikat ajándékoznak azoknak, akiknek legalább annyira szükségük van az odafigyelésre, mint egy közösség polgárainak a szellemi épülésre. Ezt a hagyományt szeretnék folytatni a jövőben is. – fogalmazott dr. Matuz János.

Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője megköszönte a Vörösmarty Színház jó szándékú kezdeményezését, és reményét fejezte ki, hogy ismét sikerül minél több fehérvári polgárt és színházbarátot megszólítaniuk. Mint mondta, az utcán élőkkel elengedhetetlen a folyamatos kapcsolattartás, és ennek egyik fontos gesztusa, hogy segítsenek, akik megtehetik.  A szombati adománygyűjtésen elsősorban férfi ruhaneműket, sálakat, sapkákat, kesztyűket, zoknikat, lábbeliket és meleg takarókat gyűjtenek. A holmikat vásárlás útján, pályázati, vagy saját forrásból is be tudják ugyan szerezni, de a folyamatos elhasználódás miatt nagy igény mutatkozik rájuk a Székesfehérvár utcáin élő mintegy 120-140 ember körében. Zsabka Attila hozzátette, munkatársaival együtt felelősséget vállalnak a tekintetben is, hogy a támogatott embereknek elmondják, honnan jön a segítség számukra. Így nem egyszerűen csak kiosztják a ruhákat, hanem elmondják, hogy azokat Fehérváron élő, jó szándékú polgárok gyűjtötték nehézsorsú embertársaik számára.

Képgaléria