"Boldog vagyok, hogy az Átriumban is láthatók..." – beszélgetés Magács Lászlóval

2015. 10. 30.

Az Átrium összművészeti befogadótérként határozza meg magát. Milyen szempontok alapján kerülnek be a repertoárjukba a különböző előadások?

M. L.: Amikor elkezdtük az Átriumot, kialakítottunk egy profilt, és ennek mentén döntöm el, hogy egy adott előadás ebbe belefér-e, szolgálja-e ezt a profilt, és meg tudja-e szólítani azt a közönséget, ami kialakult az Átrium körül.

Milyen ez a profil?

M. L.: Nagyon leegyszerűsítve azt szoktam használni, a mainstream alternatív és az alternatív mainstream, ami azt jelenti, hogy nagyon szeretem azokat a független társulatokat, akik más formákban gondolkodnak egy adott produkcióról, mint a hagyományos színház. Ilyen például a Pintér Béla Társulat, akik erős lábai az Átriumnak. Illetve nagyon szeretem az olyan produkciókat, akár egy színházhoz tartozik, akár független előadásról van szó, amelyek egy kicsit más formában készülnek, mint a hagyományos előadások. Az Átriumban sokféle, érdekes és jó társulatban dolgozó színész találkozik, ezekből a találkozásokból izgalmas produkciók és helyzetek alakulnak ki – és ez számomra izgalmasabb, mintha az ember csak a saját társulatán belül dolgozna.

Hogyan fér bele az említett profilba a Vörösmarty Színház két előadása?

M. L.: Egyrészt nagyon fontos nekem, hogy az Átrium teret tudjon adni a vidéki színházaknak arra, hogy Budapesten megjelenjenek, másrészt azt gondolom, hogy ezek olyan jó minőségű előadások, amik miatt nagyon boldog vagyok, hogy az Átriumban is láthatók.

Ön miben látja a Mesterkurzus és A fösvény erejét?

M. L.: A kortársságában, abban, hogy nagyon közeli témát fogalmaz meg, és ezt nagyon pontosan és mélyrehatóan teszi. Meg hát olyan kaliberű színészekkel, akik egy nagyon jó előadást tudtak létrehozni. A fösvényt már egy éve játsszuk, nagyon szeretem azt az előadást, Hirtling Istvánt nagyon tehetséges színésznek tartom, azt gondolom, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy egy olyan előadás jött létre, ami meg tudja szólítani a fiatalságot is. Vannak szervezett, fiatalokból álló csoportjaink az előadásra, ugyanis fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb generációval megszerettessük a színház művészetét.

Kilátásban van-e annak a lehetősége, hogy újabb fehérvári előadások színesítsék az Átrium repertoárját?

M. L.: Igen. Van egy megállapodásunk, A rajongókat rendezné Szikora János, ezt a Budapesti Tavaszi Fesztiválra tervezzük. Illetve nekem is van egy titkos ajánlatom a színház felé, amit még nem árulhatok el, de abban gondolkodom, hogy koprodukcióban hoznánk létre egy előadást a jövő szezon elején. 

Képgaléria