Június 16-án rendezték meg a “Vándorállat a libikókán” beszélgetőest-sorozat ötödik, egyben befejező eseményét a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Szikora János ezúttal három zenei vonatkozású rendezését idézte fel vendégei: Malek Andrea, Mucsi Zoltán és Alföldi Róbert közreműködésével. A beszélgetés során megemlékeztek azokról a pályatársakról is, akik már csak a vetítővásznon keresztül lehettek jelen az eseményen.
Utolsó programjához érkezett a “Vándorállat a libikókán” - egy életpálya történetei névre keresztelt sorozat a Vörösmarty Színházban. A “Mozart bűvöletében Szolnokon” alcímet viselő est középpontjában Szikora János két Mozartról szóló rendezése állt, de egy másik zenei kapcsolódású színdarabot is felidéztek. A beszélgetés moderátora ezúttal is Seres Gerda Junior Prima-díjas rádiós és kulturális újságíró volt.
A felvezetésben Szikora János elmesélte, miért találta annyira vonzónak Mozart lényét, életét és művészetét, hogy életművéből két színdarabot is neki szentelt. Mint elmondta, a zeneszerző páratlan zsenialitása mellett az a “huncutság” is felkeltette érdeklődését, amit Mozart zenéiben felfedezni vél.
Egy kis operatörténeti kitekintés után megérkezett az első vendég a színpadra Malek Andrea személyében, aki az 1991-ben bemutatott Legenda a Varázsfuvoláról című színdarabban Anna Gottlieb szerepét játszotta. Az előadásból vetített részletek segítségével elevenítették fel a közös munkát. A rendező elmondta, hogy Mozart plátói szerelmének megtestesítésére egy tiszta, éteri szépséget keresett - mindezt Malek Andreában találta meg. A művésznő elmondása szerint ma is meleg szívvel gondol vissza erre a próbafolyamatra, hiszen az, hogy a zene világából érkező művészként színészi szerepkörben is helyt tudott állni, nagyban köszönhető annak, hogy a rendező hitt benne, és türelemmel instruálta őt a próbák során. Közben egy bejátszott jelenet apropóján színpadra lépett a szóban forgó előadás másik szereplője, Mucsi Zoltán is.
A rendező elmondta, hogy A varázsfuvola kapcsán általában Mozart nevét említik, de tudjuk, hogy annak librettóját Emanuel Schikaneder és Karl Ludwig Giesecke írta. A darabban előbbi szerepében Garas Dezső lépett színpadra, utóbbit pedig Mucsi Zoltán alakította Szolnokon.
A közös nosztalgiázás után Malek Andrea elköszönt, de előtte még egy csodás dallal örvendeztette meg a közönséget: elénekelte A Figaro házasságából Cherubino áriáját, melyet zongorán Kertes Anna kísért. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta a dalt és köszönt el a művésznőtől.
Ezt követően a Táncdalfesztivál '66 (avagy puncsszeletek a hatvanas évekből) című, Schwajda György és Szikora János által rendezett színműből láthatott a közönség részleteket, mely nem kis derültséget okozott a nézőtéren. Mint kiderült, Szikora János és Mucsi Zoltán számos alkalommal dolgozott együtt - sok mulattató történet került elő abból az időszakból. A nevetés mellett megrázó emlékek is felszínre kerültek: felelevenítették például Zala Márk színművész halálának estéjét, mely az egész társulatot mélyen megrázta.
Az est harmadik vendége Alföldi Róbert volt, akivel a 2001-es, szintén Szolnokon bemutatott Amadeus című előadás kapcsán beszélgetett a rendező. Szikora János elmesélte, hogy amikor felkérték őt a darab rendezésére, a színház részéről kikötés volt, hogy Salieri szerepét Darvas Iván játssza majd - ő pedig rendezőként Alföldi Róbertet kérte fel Mozart szerepére. A meglepetés csak ezek után jött, ugyanis Darvas kategorikusan visszautasította, hogy Alföldivel dolgozzon, és csak a rendező és a színház akkori igazgatójának rábeszélésére vállalta mégis a közös munkát. Ez azonban a vártnál is jobban sikerült: a munka során végül szoros barátság alakult ki a két főszereplő között. A színész eleinte derűvel, egy csipet öniróniával mesélt fiatal önmagáról és arról, mekkora hatást tett rá annak puszta ténye, hogy a színészlegendával állhat egy színpadon - később aztán egyre meghatottabban nézte az előadásból vetített részleteket.
Az est méltó zárása lett a beszélgetés-sorozatnak: könnyfakasztó és kacagtató történetek váltották egymást. Szikora János - ahogy ő maga fogalmazott záró gondolatában - kinyitotta vitrinjét, melyben apró kincseit tartja, és megmutatta azt az érdeklődőknek - a közönség soraiban ülők pedig hatalmas tapssal hálálták meg ismét, hogy a beszélgetések által betekintést kaphattak egy számukra ismeretlen világba.
