A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
A júliusi előbemutató után október 9-én hivatalos premierrel került repertoárunkra Ray Cooney világhírű bohózata, A miniszter félrelép. A Mohácsi János rendezésében, Mohácsi István átdolgozásában színpadra állított vígjáték a 2026/27-es évad bérletes előadásaként várja a közönséget. A fordulatokban gazdag történetben egy titkos légyottból kibontakozó botrányt próbálnak mindenáron eltussolni – ám a szereplők minden igyekezetükkel csak tovább bonyolítják a helyzetet.
Tovább olvasomVörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámájával mutatkozott be szeptember 27-én a Vörösmarty Színház Pelikán Fészkében az Atlantisz program két idei győztes diákszínjátszó csoportja. A Székesfehérvári SZC I. István Technikum István Színköre és a Szent Imre Gimnázium Szignum Műhelye közösen állította színpadra a klasszikust: az első felvonást az István Színkör, a másodikat a Szignum Műhely diákjai adták elő.
Tovább olvasom
Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiak című történelmi drámáját mutattuk be szeptember 25-én. A Spiró György átiratában színpadra állított művet Rusznyák Gábor rendezte. Hatalmi harcok, folyton változó szövetségek, családi kötelékek és személyes sorsok fonódnak össze a történetben, amely a 15. századi Magyarország eseményein keresztül olyan kérdéseket vet fel, amelyek jóval túlmutatnak saját korukon.
Tovább olvasomÜnnepi pillanatokkal kezdődött szeptember 25-én a Czillei és a Hunyadiak premierje: a bemutató előtt adták át a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjakat. Az elismerést idén Keller János színművész és Weil Szilvia súgó vehette át, Keszei Kálmán hangosító több évtizedes munkáját pedig Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel ismerték el.
Tovább olvasom
Különleges kalandra hívjuk legkisebb nézőinket: A kis hercegnő című mesejátékban a gyerekek maguk is részeseivé válnak a küldetésnek, amelynek célja, hogy visszahozzák a hangokat és velük együtt a zenét a Földre. A Pelikán Fészekben szeptember 13-án bemutatott interaktív előadást Kozáry Ferenc írta és rendezte, a címszerepben pedig Kiss Johannát láthatja a közönség.
Tovább olvasomA Vörösmarty Színház 2026. november 27-én mutatja be a Diótörő és egérkirály című musicalt. Az előadáshoz táncos fiúkat keresünk, akik profi mozgáskultúrával és jó színpadi készséggel rendelkeznek.
Tovább olvasom
Évadnyitó társulati üléssel kezdtük meg 2026/2027-es évadunkat szeptember 1-jén. Az eseményen Dolhai Attila igazgató az elmúlt évad és a mozgalmas nyári időszak eredményeinek összegzése mellett beszélt a színházi szakma aktuális kérdéseiről, bemutatta a társulathoz érkező új művészeket és munkatársakat, valamint ismertette az előttünk álló évad legfontosabb terveit. A társulatot dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte.
Tovább olvasomTársulatunk fodrász munkatársat keres.
Ha érdekel a lehetőség, olvass tovább!
Tovább olvasom
A Székesfehérvári Királyi Napok keretében nagyszabású történelmi színművet mutattak be Székesfehérváron, a Bartók Béla téri szabadtéri színpadon. Az eredetileg augusztus 17-re tervezett, ám a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztott bemutatóra augusztus 18-án került sor. A Szikora János által írt és rendezett Hűség és árulás – Epizódok Nagy Lajos király életéből című előadás a lovagkirály uralkodásának egyik legdrámaibb fejezetét, öccse, Endre meggyilkolását és az azt követő eseményeket állította a középpontba.
Tovább olvasom