2025. 10. 26.
Október 25-én mutattuk be Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját Hargitai Iván rendezésében. A világhírű mű ezúttal is mélyen emberi történetként szólalt meg: egy család csendes tragédiáját meséli el, amelyben az álmok és a valóság ütközése minden néző számára ismerős lehet.
2026. 10. 16.
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt társulatunk szeretett és megbecsült tagja, Kuna Károly Jászai Mari- és Aase-díjas színművész.
2026. 10. 10.
A júliusi előbemutató után október 9-én hivatalos premierrel került repertoárunkra Ray Cooney világhírű bohózata, A miniszter félrelép. A Mohácsi János rendezésében, Mohácsi István átdolgozásában színpadra állított vígjáték a 2026/27-es évad bérletes előadásaként várja a közönséget. A fordulatokban gazdag történetben egy titkos légyottból kibontakozó botrányt próbálnak mindenáron eltussolni – ám a szereplők minden igyekezetükkel csak tovább bonyolítják a helyzetet.
2026. 09. 28.
Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámájával mutatkozott be szeptember 27-én a Vörösmarty Színház Pelikán Fészkében az Atlantisz program két idei győztes diákszínjátszó csoportja. A Székesfehérvári SZC I. István Technikum István Színköre és a Szent Imre Gimnázium Szignum Műhelye közösen állította színpadra a klasszikust: az első felvonást az István Színkör, a másodikat a Szignum Műhely diákjai adták elő.
2025.
- előzetes
2025.
- trailer:
2025. 09. 20.
- előzetes
2025.
- Egyed Attila:
A magyar nyelvű színjátszás bölcsője
A Pelikán Fészek nem a Fő utcai épület része. A Kossuth utcában található, a Pelikán Udvarban. Kilencven fő befogadására képes, kamaradaraboknak otthont adó, hangulatos játszóhely.
Az 1874-ben felavatott színház a 2004 nyarán megkezdett teljes felújítás és átépítés befejezése után, 2005 decemberében nyitotta meg újra kapuit.
A Kozák András Stúdió a kőszínház harmadik emeletén található kicsiny, igazán bensőséges hangulatú, 80-90 férőhelyes terem, jellemzően a kísérletező színház játszóhelye.
Ha tetszik, oszd meg és lájkold!
A KÖZÖSSÉG SZÍNHÁZALike= virtuális taps
Jó tollú nézőket keresünk!
Nálunk a like-ok és megosztások mellett a vélemények is számítanak!
Határozott meglátásaid vannak előadásainkról? Szívesen elmélkedsz a színpadon látottakon? Gondolataidat ne rejtsd véka alá, írj véleményt Facebook-faladra, küldd el nekünk üzenetben, és a jónak ítélt írásokat megosztjuk.
Olyan könnyed, lendületes írásokat várunk, amelyek közvetlen hangvétellel reagálnak produkcióinkra.