Sikeres "Mert ehhez van kedvünk..." premier

2021. 08. 06.

... de tényleg! Ülni a Kávézó pódiumán (na jó, egyeseknek csak az állás marad), és örömzenét játszani, énekelni, történeteket mesélni, amik nem csak nekünk viccesek. Ez volt a péntek esti GabiKvArt és Andrássy Máté őrületes esztrádműsora.

Azt viszont talán csak kevesen tudják, hogy a zenekar tagjai, Varga Gabi, Réti Anikó, Kricsár Kamill, Cserta Gábor (aki az olimpia miatt most nem volt jelen, így a basszus-felelős Nagy Ferenc lett) és Torma Sándor, a csapat hangmestere már hónapok óta próbált. Válogatták lelkesen a dalokat, amiket aztán Réti Anikó (Manó) hangszerelt, közösen csiszolgatták a végső hangzást. Ha kevés pozitív hozadéka is volt a járványnak, ezt a formációt mindenképpen ide sorolhatjuk, hiszen a zenekar megalakulása éppen erre az időszakra esett. 

Történt ugyanis, hogy Varga Gabi kitalálta, hogy egy Lady Gaga-számot elénekelne, úgy istenigazából. Ehhez csatlakoztak a többiek, aztán szépen lassan kiderült, hogy ehhez van kedvük. A már egyébként is színes műsort tovább cizellálták azzal, hogy bevették Andrássy Mátét, hogy régóta dédelgetett álmából, most valóság legyen. Máté szintén hónapok óta csiszolgatta a szövegeit, amit most végre letesztelhetett a közönségen.

Akik részt vettek az esten, biztosan megérezték, hogy a lelkesedésből, örömből, jókedvből és nem kevés munkából összehozott esztrádműsor valóban az volt, amihez a művészeknek kedvük volt, és talán - mi legalábbis reménykedünk benne - haza is tudtak vinni ebből érzésből egy jókora adagot.

 

Fotó: Simon Erika