Biztonságos évadkezdés

2020. 08. 31.

Az elmúlt napok járványügyi aktualitásai kellemetlenül érintették a színházakat is, a Vörösmarty Színház vezetése így augusztus 26-tól új járványügyi protokollt léptetett életbe, amely kiegészült a november 4-én életbe lépett kormányrendelettel.

A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete alapján színházi játszóhelyeinken minden harmadik széken ülhetnek nézők, függetlenül attól, hogy egy háztartásból érkeznek. Ez azt eredményezi, hogy nem a megváltott helyről tekinthetik meg az előadást, azonban nagyobb biztonságban élvezhetik a produkciót. Köszönjük, hogy ültető munkatársainkkal együttműködve foglalják el a helyeiket.

Mindannyiunk biztonsága érdekében változatlanul kérjük kedves közönségünket, hogy viseljenek maszkot színházunkban való tartózkodásuk teljes ideje alatt, kerüljék a tumultust és közösségforgalmi területeinken tartsák meg a 1,5 méteres távolságot!

Nézőinket kommunikációs felületeinken és telefonon folyamatosan tájékoztatni fogjuk az előadások látogatásának lehetőségéről.

A Vörösmarty Színház társulata nevében köszönjük, hogy együttműködnek velünk és a kellemetlenségek ellenére kitartanak mellettünk.

 

Vigyázzunk egymásra!

 

Annak érdekében, hogy előadásaink látogatása biztonságos legyen és a koronavírusjárvány terjedését csökkentsük, csatlakoztunk ahhoz a széleskörű színházi összefogáshoz, amelynek keretei között az alábbi szabályok betartását kérjük nézőinktől és munkatársainktól:

  • Az előadásokat tünetmentes nézők látogathatják: Kérjük, hogy amennyiben nem érzi jól magát, a koronavírus tüneteit érzi magán saját és embertársai biztonsága érdekében maradjon otthon! A bejáratoknál elhelyezett csuklós hőmérést követően léphetnek be nézőink a színházba, abban az esetben, ha az egészségügyi határérték alatt van (37,6 fok) a hőmérsékletük.
     
  • Nézőink számára a maszk használata színházunk egész területén kötelező!
    Jegypénztárunkban lehetőséget biztosítunk maszkvásárlásra.
     
  • Kérjük, belépéskor fertőtlenítse kezét! Fertőtlenítő folyadékkal feltöltött kézmosók szolgálják a higiénés körülményeket az előcsarnokban és az épület több pontján.

Használatukkal kapcsolatban fontos megfogadni a szakemberek tanácsát: napi 2 alkalomnál többszöri használata a bőrfelület természetes mikroorganizmusok elleni védekezését jelentős mértékben rombolja, vagyis a kézfertőtlenítő napi többszöri használatával nem védekezni fogunk, hanem növeljük a fertőzés kockázatát.

  • Beengedéskor a játszóhelyek kapuit a kezdés előtt 1 órával, míg a nézőtereket 45 perccel korábban nyitjuk, hogy megelőzzük az előcsarnokban kialakuló torlódást.
     
  • Megkérjük kedves nézőinket, hogy figyeljenek a pontos érkezésre, mert jelenlegi helyzetben a késve érkezőknek nem tudjuk biztosítani a nézőtérre való bejutást.
     
  • Közönségforgalmi tereinkben ügyeljen a távolságtartásra! Annak érdekében, hogy a mellékhelyiségekben a torlódásokat elkerüljük, kérjük, vegye igénybe a galérián található mosdókat!
     
  • Kényelmesen elkerülheti a sorban állást a büfékben, amennyiben él az előrendelés lehetőségével kizárólag a 20/292 14 41-es telefonszámon délután 14 óráig.
     
  • Online felületeinken történő jegyvásárlás kényelmes és biztonságos. Az online váltott jegyeket nem szükséges kinyomtatni, okostelefonján keresztül is bemutathatja. Fontos tudni azonban, hogy utalványaikat netes vásárlás esetén nem tudják érvényesíteni.
     
  • Színházunkban kizárólag tünetmentes dolgozók vehetik fel a munkát!

Színházunk üzemi területére kizárólag hőmérőzés és kézfertőtlenítés után engedélyezett munkatársaink és látogatók számára a belépés. Akinek testhőmérséklete az egészségügyi határérték fölött van (37,6 fok), nem léphet be az épületbe. A teljes társulat számára hatósági Covid tesztelés is történt, amelyet időközönként megismétlünk.

  • Fokozzuk a takarítás gyakoriságát: A takarító személyzet a kilincseket, korlátokat és pultokat rendszeresen fertőtleníti. A légtechnikai berendezések légszűrőit hetente ózonnal fertőtlenítjük, amely rendkívül erős fertőtlenítőszer. Teljes épületünkben az igen nagy hatásfokkal bíró ezüst-kolloidos fertőtlenítést is végeztünk. Ugyancsak rendszeres a légfertőtlenítés folyosókon, öltözőkben, színpadon és a társalgóban.
     
  • Közönségforgalmi tereinkben kötelező a munkatársak maszkviselése: Jegypénztárosaink maszkban szolgálják ki nézőinket, jegykezelőink maszkban kezelik a jegyeket. Jegypénztárunkban történő fizetéskor javasoljuk a bankkártya használatát.


Bevezetett intézkedéseink kivétel nélkül azt a célt szolgálják, hogy biztonságban tudjon kikapcsolódni. Köszönjük, hogy megértéssel és türelemmel fogadja azokat!

 

Jelen szabályzat újabb kormányzati intézkedésig van érvényben.