judy_dench_bA világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
Ebben az évben Judi Dench Oscar díjas színésznő osztja meg gondolatait a széles nagyközönséggel.
„A Színházi Világnap megteremti a lehetőséget, hogy a maga sokféleségében ünnepeljük a Színházat, amely nemcsak a szórakoztatás és az inspiráció forrása, hanem a világ minden táján képes a különböző kultúrájú emberek sokaságát egyesíteni. A színház még ennél is több: a nevelés és a tudás átadásának lehetősége.
Mindenhol van színház, és nem pusztán hagyományos színházi keretek között: játszani lehet egy kicsi, afrikai faluban, az örmény hegyek lábánál, a Csendes-óceán pici szigetén. A színháznak pusztán térre és közönségre van szüksége. A színház képes megnevettetni, megríkatni bennünket, de el is gondolkodtat és cselekvésre késztet.
A színházi előadás csapatmunka gyümölcse. A közönség csak a színészeket látja, a háttérben azonban rengeteg ember dolgozik, de őket nem látjuk. Pedig ugyanolyan fontosak, mint a színészek. Sokféle, speciális ismerettel rendelkeznek és hozzáértésükkel lehetővé teszik egy előadás megszületését, bemutatását. A sikerekből, diadalokból nekik is jár.
Március 27. a Színházi Világnap hivatalos dátuma. De minden napnak Színházi Világnapnak kellene lennie, mert a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a közönség szórakoztatását, nevelését és épülését szolgáló hagyományt, amely nélkül létezni sem tudnánk.”

Yudi Dench