|
Tisztelt olvasók!
Szakítanék a hagyománnyal, miszerint a vendégkönyvbe általában leadott darabokról szokás írni, vagy nem is tudom :) Amit szeretnék közölni, hogy nagyon megvagyok elégedve ezzel a színházzal. Bár sűrűn nem látogatom, de eddig még nem kellett csalódnom soha, egyetlen 1 darabban sem, amit itt játszottak. Én most 20éves vagyok. Talán sokaknak furcsa, hogy manapság egy 20éves srácot érdekel a kultúra ebben a rohanó és zavarodott Magyarországban. Talán nagy szerepet játszik ebben az is, hogy 12 évesen sikerült bekerülnöm ebbe a közösségbe, mint a "Legyetek jók, ha tudtok" c. darab egy gyerekszereplője a sok közül :) Eddigi életem egyik legszebb korszakát éltem meg akkor. Sajnos színészi pályafutásom ott véget is ért. Befejeztem az általános iskolát, és lótenyésztő szakon folytattam azt tovább. Jelenleg Angliában dolgozom a szakmámban, és a mai napig elgondolkodtató számomra az akkori előadás címe, melyben én is részt vehettem. A "mai" fiatalságnak sajnos már nem mondd semmit. Úgyérzem sikerült jónak lennem, ha akkor nem próbálom meg azt a hatalmas lehetőséget, amit tőletek kaptam, talán nagyon sokminden máshogy alakulna az életemben. Mindenesetre a világnézetem másképp alakult volna, amit sose bocsájtanák meg magamnak. 20 évesen felnőtt vagyok. Számomra nem kis szó. Képes vagyok gondoskodni magamról, távol szeretteimtől. A különféle színészeket, előadásokat is csak interneten keresztül élvezhetem.Mégis boldog vagyok. A Vörösmarty színház számomra olyan kincset adott, amit igazán csak most tudok értékelni. Részben bánom is hogy nem színművésznek álltam, de lényegében az én szakmám is egyfajta művészet.Édesanyám mondta egyszer nekem egynem túl fényes napomon: "A szép emlékeket, a boldogságod, és persze amit megtanultál magadnak, ami a fejedben van, az emlékeid; akárhogy is próbálják, el nem vehetik tőled soha!"
Attis
|