Domján Edit pályáját vidéken kezdte, az emlékére alapított díjat idén Balsai Mónika kapta meg. A színésznő azért is örült az elismerésnek, mert a Budapesten koncentrálódott szakmai jelenlét mellett a díj felhívja a figyelmet a „vidéki” teljesítményre.  „Bár az utazás nagyon fárasztó, sok energiát vesz el, nagyon szívesen megyek oda, ahová szeretettel hívnak. Jó csapatban és hangulatban, természetesen komoly szakmai nívó mellett csak jó dolog születhet. Így történt ez a Vörösmarty Színházban is, ahol a Játék a kastélyban kitűnő kollégákkal dolgozhatom együtt.” A művésznő a teátrum Rivalda című magazinjának adott interjújában elárulta, hogy a szakma legizgalmasabb, ugyanakkor legfélelmetesebb sajátjának tekinti, hogy a színész lelke mélységeit feltárva válhat igazán hitelessé a szerepeiben. „Nem valami hízelgő az embernek szembesülnie azzal, hogy a tündérin és az angyalin túl boszorkányos és gonosz is nyugszik benne. A szerepek óhatatlanul formálnak is… Karakteremtől függően hol, ’nőcisen’ öltöztem, hol egyszerűbb ruhákba bújtam. Ezek természetesen nem tudatos dolgok, utólag csodálkoztam rájuk… Most aztán nehogy azt gondolják a kedves nézők, hogy felveszem a Játék a kastélyban alakított nőszemély ledérségét! (Nevet.) A színésznők nem ilyen örök szépségű csélcsapok ám! Csúnyák reggelenként, és mosnak, főznek, vasalnak, mint minden nőtársuk.  Amit a színházban látnak tőlem Annie szerepében, az csak játék!” Balsai Mónika szerint hálás dolog Annie-t alakítani, különösen Galambos Péter, rendező útmutatásai alapján, akivel a próbafolyamat alatt kellemes, fesztelen, igazi jó játékká oldódott a munka.” Az előadásokra ’győri zarándokok’ is járnak, a művésznő még a Győri Színházban töltött éveiből felismer néhány arcot a nézőtéren. Annie sokszínű figura, így sokszínű a feladat is, amit a megformálása jelent. Úgy érzem, mindannyian szívesen vittük színre Molnár Ferenc darabját - remélem a közönség is úgy szereti a játékunkat, ahogy mi szeretjük.”
A Fejér Megyei Hírlap Aranyalma díját idén az olvasók szavazatai alapján a 2001 óta színházunkban játszó Buch Tibor vehette át.
 „Jól esik a nézői bizalom, amit e díj fejez ki. Természetesen számít a szakmai megítélés is, de mindennél jobb, és fontosabb értékmérő a közönség véleménye – az építész sem a szakma, hanem az épületet használók kedvére alkot. A legnagyobb öröm a nézők arcán látnom, ahogy feledve mindennapi gondjaikat, kikapcsolódnak az előadás alatt. Ellazulnak, izgulnak, sírnak vagy nevetnek – a lényeg, hogy feltöltődve mennek haza. A lelkileg kipihent orvos, tanár vagy kétkezi munkás másnap újult erővel lát napi teendőihez; ez a munkánk lényege.” A művészt, akiről kollégái a Kabaré sikere után meglepetten mondják: „nem is tudtuk, hogy ilyen jó vagy prózában is”, elsősorban zenés darabokból ismerik a nézők. Néhány példa a korábbi időszakból: János vitéz, Csárdáskirálynő, Viktória, Bál a Savoyban. Az idei évad rendhagyó műfajú darabjában, az Ibusárban Kleissermann Mihály, jegyvizsgálót, Bajkhállóy Richárdot – ez mind Buch – szintén rajongja a közönség. A huszerettre Győrből sokadszorra utazik négy hölgy; pólójukon a felirat: I love Ibusár. „Semmi másért nem érdemes csinálni ezt az egészet, mint az ilyen visszajelzésekért – vallja a színész. A Kabaréval kapcsolatban kicsit mások, lényegében mégis hasonlóak az élményeim. A szüleim első reakciója a kiborulás volt, ’nem tetszett nekik’ a mű. Kellett néhány nap, amíg elfogadták, hogy fiuk náci tisztet alakít, s miután másról sem folyt a szó, egy hét elteltével belátták, hogy a darab hatása óriási. Egy diákbérletes előadáson, a tapsrendnél hangos "huuuuuuuuuu"-val fogadtak meghajláskor a negatív szerepben. A figura, akit megformáltam, a kellő, várt hatást váltotta ki. A darab üzenete így eljutott a legfogékonyabb korosztályhoz is.”
 Buch Tibor úgy érzi, a zenén keresztül tudja leginkább megszólítani a közönséget, számára ez a „színházi nyelv” a legkifejezőbb. Legelső közös munkája Szűcs Gáborral (színházunk művészeti igazgatójával, a Kabaré rendezőjével) ilyen kirándulás volt 2008-ban a Győri Nemzeti Színházban. „Kálmán Imre: Marica grófnő című darabját csináltuk meg abszolút klasszikus operettnek, csak mai színészi eszközökkel, mondhatni mai hangvétellel. A közönségnek annyira tetszett, hogy hónapokkal előre elfogytak a jegyek. Tehát a nézők is igénylik a zenét, nem csak én...”

                                                                                                              M. M.