- Miért pont Karinthy?
- Mert szeretem. Minden témát, amit választ, és kibont. Öröm olvasni, örök aktuális, igazi gondolatébresztő. Állandóan írt, ha másra nem, cetlire, ami a kezébe akadt. Újságszélre, menetjegyre. Terjedelemtől és műfajtól függetlenül szívesen olvasom a műveit, legyen az kisregény vagy a Micimackó fordítás. Bármi. Mindenről szólt, ami fontos az életben. Hihetetlen tehetségű szellem, kitűnő tollú szerző volt.
- Utazás a koponyám körül?
- Nagy „pofátlanság”, a maga nemében. Karinthy a saját betegségét nézte végig, folyamatosan elemezve, mi történik vele. Meg is örökítette gondolatait, a rá jellemző humorral, szarkazmussal. Megvádolták, hogy reklámot akar csinálni magának az írással. Ő pedig a fortyogók orra alá dörgölte a kis remeket, akik szégyelhették magukat…
- A színházunkban rendezett változaton ez szerepel: Karinthy Frigyes Ernő: Utazás a koponyám körül. Karinthy Ferenc és Karinthy Márton műveinek felhasználásával összeállította: ön. Miért Ernő a szerző?
- Így van anyakönyvezve, kérem. Karinthy Frigyes Ernő, evangélikus.
- És a többiek?
- Egy kis Szellemidézés Frigyes fiától, Ferenctől, és néhány rész unokájától, Marcitól az Ördöggörcsből. Benne van az egész család, amivel Marcinak - személyes nyilatkozata szerint - tele volt a …e. Mindenki mindent tud a családomról! – mondta egyszer felháborodottan. Pedig nagyapja idejében még nem is voltak olyan lapok, mint manapság. A kávéházi pletykalánc viszont kiválóan működött.
- Ernőtől is idéz egyebet.
- Hivatkozom más műveire. Nagy bánya Karinthy, tele kinccsel. Arannyal, szénnel…
- Ezzel a darabbal mit sikerül e bányából kinyernie?
- A feladatot, hogyan lehet vígjátékot csinálni a drámából. A szerző írja: „a szenvedés bármily riasztó és taszító, van olyan érdekes és izgalmas, mint az öröm”
- Vajon miért?
- Lehetőséget ad az önvizsgálatra. Máskülönben, a férfiak szeretnek nyafogni. „Rosszul vagyok 36.8-cal.” De nem csak ez izgat a darabban. Igyekszem Kelemen Istvánt rávenni, hogy sehol ne drámázzon, ne legyen nagyon „művészi”, hiszen az egész csak egy tollvonás. Ezzel a művel is megmutatja Karinthy, hogy semmi nem úgy van, ahogy van. Ha kimondok egy mondatot, és a következővel rácáfolok, mindkettőben lehet igazam. Vagy hamisságom. Bárhová nézek, akár szerelemben, politikában vagy gazdaságban, ma is ezt látom. Az élet tragikomédiáját.
- Tehát ebben a tollvonásban benne van a leglényeg…
- Fő célunk megmutatni ezt az embereknek. Nagy kérdés viszont, hogy mennyit bír el ebből a közönség 2010-ben. Duma, duma, duma, és nincs közte rap, klip, táncjáték - meglátjuk.
- Azért a próbákból ítélve nem egy szuszra dörmölt monoton monológ…
- Zene és effekt lesz benne, és István megmutathatja ezer arcát, a fizikailag is megterhelő, állandó canossajárásban. Emeletről le-fel. Pénzt kell keresni, pénzt kell keresni, akár novellával, akár reklámmal, akár színdarabbal. Karinthy állandóan megy, mert felesége, Aranka viszi a pénzt. Miként ő is, hiszen mindent megvásárol, ami az útjába kerül. Ha talál egy piros zsebórát, azt. Egy piros esernyőt? Azt. Aztán egy majmot is...
- Az örökké megfelelni vágyó író, aki a darab elején a Szivárványban jelenik meg.
- A Szivárvány egy torzó; a szerző padláson talált utolsó műve. Karinthy nem volt sikeres drámaíró. Egyszer felkérték, hogy konferáljon a Kabaréban, de saját bevallása szerint nem szerepelt túl jól. Első komolyabb drámáját is félreértették, mint oly sok mindent. Holott ez is egy nagy groteszk, amiben arról elmélkedik, hogyan lehet megszabadulni a félelemtől. Ha kivesszük a félelem központját az agyból, akkor az ember bátor lesz és szerelmes. Valószínűleg a sikertelenség görcséből született ez a műve. Azt vizionálja benne, hogy bukott szerző és szeretne bekerülni a színpadra. István rendkívül tehetséges, de gátlásos, visszafogott alkatú színész, túlzott önkritikus. Úgy gondoltam, a Szivárvány segítheti őt a darab elején, feloldani ezt a feszültséget.
- Hol ismerte meg őt?
- Régi történet. Főiskolásként zarándokoltunk Darvas Iván, Mensáros László, Kézdy Görgy önálló estjeire. Ezek az előadások revelációként hatottak a szakmára, és ránk is. Fiatal színészként feltettük magunknak a kérdést: nekünk miért nincs ilyen? És megcsináltuk a Budapest Orfeumot, ami 9 évig ment. Aztán elővettem az Utazás a koponyám körült, Őze Lajosnak szántam. Lajos azonban fiatalon meghalt, a darab jó ideig a fiókomban pihent.  Már az egyetemen tanítottam, amikor Kelemen Istvánnal szóba került a mű. Kiderült, hogy a fiatalember egy csúnya autóbaleset miatt sokáig kimaradt az iskolából, és nincs vizsgaelőadása. Eszembe jutott az Utazás. Boldogan vállalta. A vizsgaelőadás nagy sikert aratott, Berényi Gábor meg is vette a Játékszínbe, ahol százszor ment. Ennek húsz véve. Amikor István ide került a Vörösmarty Színházba, volt osztálytársai, Vasvári Csaba igazgató és Szűcs Gábor művészeti igazgató úgy gondolták, érdemes felújítani a darabot. S én, aki soha semmit sem csinálok kétszer, István kedvéért vállaltam, örömmel. A régi előadáshoz képest a mostani móka-kacagás lesz.
- A színész hogyan rendez?
- Sosem játszom előre. Elmondom, mi a darab filozófiája, minek kell megjelennie a jelenetekben, és minek dolgozzunk ellene. A legfontosabb, hogy a színész ne csak automatikus lejátszó legyen, hanem őszintén azt mondja a színpadon, ami le van írva. István szemében nagyon jól látom ezt.
- Milyen munkái vannak ezen kívül?
- A Játék a kastélyban alakítom Turait a Víg Színházban, nagyon szereti a közönség. A szerző, Molnár Ferenc „szülő helyén” játszani a darabot, különös élmény. Eszterházy Péter Haydnről szóló művét nemrég fejeztük be a Bárka színházban. Nyáron Miskolcon fogok csinálni egy zenés kabarét. Van még néhány felkérés, be vagyok osztva, mint egy operaénekes.
- Székesfehérvárhoz kötődik valamilyen módon?
- A régi Nemzeti társulatának tagjaként sokat jártam ide vendégszerepelni, még a felújítatlan épületbe. Tavaly vendége voltam a Csillagok című beszélgetős műsornak. Most sajnos nem igen van időm sétálni a szép belvárosban, csak a próbákon vagyok jelen.
- Vízilabda meccsek?
- Most Olaszországban van a gyerek, jövőre hazajön. Lassan „hozzám öregszik” már nem vár ránk olyan sok mérkőzés. Közös játék az unokáimmal viszont annál több. A régi találkozókról van egy kedves emlékem. A Margitszigetre igyekeztem Tibor meccsére. Felszálltam a buszra, s egyszer csak az utasok, spontán, egyre erősödő hangon kántálni kezdtek: Hajrá Benedek! Hajrá Benedek! Elolvadt a szívem.

                                                                                                      M. M.

Ugrás az Utazás a koponyám körül színlapjára