|
 Vargha Tamás, elmondta: „A kultúra az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. A 21. század első évtizedének értékvákuuma és erkölcsi relativizmusa közepette két kérdésre kell hiteles feleletet adnunk: Újra végig kell gondolnunk, mi a kulturális értékeket teremtő és közvetítő értelmiség feladata?” A társadalmi tanácsnok véleménye szerint a nemzeti hagyomány megtartó erő, a keresztény erkölcs iránytű, az egyének és közösségek harmonikus egysége mentőöv. Megment attól, hogy arctalan, jellegtelen, befolyásolható tömeg, hogy felelőtlen manipulátorok öncélú játékainak eszköze legyünk. „Székesfehérvár értelmisége előtt a kultúra, a művelődés tennivalóiról szólni a Magyar Kultúra Napján megtisztelő és felelősségteljes feladat. Ez a város nem csak a kövekből épült Szent István-i alapokra, de ezer éve él az európai integrálódás és a nemzeti felemelkedés kettős kötésében. Elődeink szellemében szolgálatra és példamutatásra kell felkészülnünk. Tudnunk kell, hogy a kultúrát nem elég őrizni, a műveltséget minden nemzedéknek kemény munkával kell kiküzdeni. Hinnünk kell, hogy a világ műveltséggel jobbá tehető.”
Kölcsey Ferenc művei és országgyűlési beszédei felhasználásával
Bakonyi István a Vörösmarty Társaság elnöke által szerkesztett műsort konferálta Incze Ildikó, előadták: Kozáry Ferenc, Mihályfi Balázs, Tűzkő Sándor, és Vasvári Csaba. Kölcsey örök érvényű igazságai mellett tanulságosak voltak Bakonyi összefűző gondolatai is: „Minden nemzet életében vannak kivételes pillanatok. Sorsfordítók, hitet és erőt adók. A teremtett világ kivételes  ajándékai, amelyek évszázadokra adnak irányt, lelki töltődést, reményt és biztonságot. Szerencsés esetben ezek a pillanatok nem vérrel áztattak, nem az erőszak keserű gyümölcsei. Sokkal inkább a szeretetnek, a teremtő gondolatnak és a tiszta szívnek az áldott következményei. (…) Volt idő, amikor például az egyik legvéresebb kezű diktátornak szemet szúrt az „Isten, áldd meg a magyart!” Az ötvenes években született legenda szerint megpróbálta rávenni a korszak legnagyobb zenészét és poétáját, hogy írjanak új himnuszt. De Kodály Zoltán és Illyés Gyula ellent tudott állni, és akkor, az igazságtalan Mátyás korában is megmaradt a reformkor himnusza. (…) Himnusz-költőnk intelmei máig hatnak. Akkor is ha tudjuk: keserves sorsú ember írta le őket, olyan alkotó, aki egyként viselte szívén az egyetemességet, a magyarságot és személyes sorsát. Borús soraiból is rendkívül sokat tanulhat a kései utókor, s biztatásaival, a Husztban megfogalmazott nemes programmal pedig erkölcsi kötelességünk jól gazdálkodni. Igaza van Németh Lászlónak, amikor azt írja, hogy: „…Kölcsey magánya mély és kriptaszerű volt, hangja síri, hatása borzongató.” Ám éppen ez a borzongató hatás képes arra, hogy bennünk teremtő erővé váljon.”
|
