Koronázási Szertartásjáték

Találkozzunk 2021-ben is!

Koronázási Szertartásjáték

A nyolcadik „felvonásához” érkezett az Árpád-ház nagy királyainak emléket állító sorozat: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla és II. András, IV. Béla után 2020-ban IV. (Kun) László király koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező.
A koronázás színpada idén a Csúcsos-hegy tövében épül fel, azon a helyen, ahol II. András a hagyomány szerint kihirdette az Aranybullát. A horizontot körbe a távoli Vértes, a Velencei-hegység és a Velencei–tó meg Székesfehérvár tornyai szegélyezik. A táj lélegzetelállító szépsége méltó keretbe foglalja majd a minden bizonnyal legtragikusabb sorsú Árpád-házi uralkodó történetét. IV. (Kun) László alig volt 10 éves, amikor megkoronázták, és nem volt még 28, amikor bérgyilkosai pontot tettek tragikus története végére. Az utolsó előtti Árpád-házi uralkodó koronázása számos meglepő és életével kapcsolatosan kevéssé közismert tény bemutatása mellett izgalmas történelmi összefüggések felismerésével is megajándékozza majd mindazokat, akik idén is ellátogatnak a Koronázási Szertartásjátékra.

Koronázása az Aranybullánál

Szereposztás

IV. (Kun) László: Sarádi Zsolt
IV. (Kun) László gyerekkorában: Szikora Ármin János
Kézai Simon: Mihályi Győző
Kun Erzsébet (László édesanyja): Varga Gabriella

Koronázó érsek: Kelemen István
Anjou Izabella: Ladányi Júlia
Joachim bán: Keller János
Papok és püspökök: Juhász Illés, Strasszer Domonkos
Édua: Varga Lili
Köpcsecs: Pálya Pompónia
Mandula: Kerkay Rita

Táncosok: Csák Szelina, Lórodi Luca, Fürst Daniella, Zoltán Tímea, Csikós Anna, Beliczai Béla, Antolovics Péter, Rovó Tamás

Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida I Koreográfus: Horváth Csaba I Zeneszerző: Szirtes Edina 
Súgó: Weil Szilvia I Ügyelő: Kalmár Johanna I Rendezőasszisztens: Németh Mariann, Tusor Regina

Forgatókönyvíró és rendező: Szikora János

Hírek

Vastaps a szertartásjáték premierjén

Vastaps a szertartásjáték premierjén

Szűnni nem akaró vastapstól zengett a Csúcsos-hegy környéke augusztus 21-én, a Koronázási Szertartásjáték bemutatója után. Az új helyszín nagyon hamar elnyerte a közönség tetszését, köszönetképpen pedig IV. László története után hosszasan tapsoltak a Vörösmarty Színház művészeinek. A próbákat próbára tette az időjárás - többször is elmosva azt -, a bemutató napján szerencsére kegyes volt és kellemes nyáreste hangulatában elevenedhetett meg a történelem.

Felvidéki táborozók jártak a Városházán

Felvidéki táborozók jártak a Városházán

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városházán fogadta azokat a felvidéki gyerekeket, akik a Rákóczi Szövetség szervezésében érkeztek a székesfehérvári színjátszó táborba. A fiatalok bekapcsolódnak a székesfehérvári Koronázási Szertartásjáték próbáiba, és részesei lesznek a bemutatóknak is.

Csúcsos fövegek és cipők a Csúcsos-hegyen

Csúcsos fövegek és cipők a Csúcsos-hegyen

1282-t írunk, már közeledünk a gótika-reneszánsz felé, de a keletről származó magyarok viseletétől nem idegenek a keleti vonások. Az európai viselet markánsan változik, miközben a magyarok őriznek olyan hagyományos jegyeket az öltözködésben, ami még visszautal a pogány múltjukra. Az öltözködési időutazásra Kovács Yvette Alida jelmeztervezővel indultunk el.

Kun László élete és koronázása az Aranybullánál

Kun László élete és koronázása az Aranybullánál - Új helyszínen a Koronázási Szertartásjáték

Augusztus 21-23. között az Aranybulla környéke is megtelik a színház különleges atmoszférájával, hiszen több mint háromszáz fős nézőtérrel ott épül fel a Koronázási Szertartásjáték színpada. Ezúttal IV. Kun László története elevenedik meg Szikora János rendezésében Sarádi Zsolttal, a Vörösmarty Színház új társulati tagjával a címszerepben.

Nézze meg a Kun Lászlóról készült festményt!

Nézze meg a Kun Lászlóról készült festményt!

7️30 évvel ezelőtt, július 10-én, 2️8 éves korában gyilkolták meg IV. (Kun) László magyar királyt. Berki Viola festőművész Kun László király című, 1️967-ben készült, a Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteményében őrzött alkotásával most a Vörösmarty Színház aulájában lehet találkozni.

Múltidézés: a kezdetektől napjainkig

Múltidézés: a kezdetektől napjainkig

Idézzük fel a Koronázási Szertartásjáték pillanatait a kezdetektől Szikora János rendező narrálásában! A IV. Béla életét bemutató előadások előtt már vetítettük a kisfilmet, így akik akkor lemaradtak róla, most bepótolhatják. IV. Béla - az élet magja visszapillantó

Koronázási Szertartásjáték zene

Zene

Élvezze a Koronázási Szertartásjáték hangulatát otthonában zenei válogatásunk segítségével

Koronázás

Fontos információk

Nincs ültetési és létszámkorlátozás a szertartásjáték előadásaira

A hatályos kormányrendelet jelenleg az ültetett nézőtérrel rendelkező szabadtéri színházak ültetési és létszámkorlátozások nélkül működhetnek, így a Vörösmarty Színház a Koronázási Szertartásjáték augusztus 21-23. között meghirdetett előadásait változtatás nélkül tartja meg.

A pandémiás helyzethez alkalmazkodva a Koronázási Szertartásjátéknak új helyszínt kellett keresni, hogy a hagyomány ne törjön meg. A Vörösmarty Színház idén a szertartásjátékot a korábbiakhoz képest jóval kisebb szabadtéri nézőtéren (mindössze 316 férőhelyes) tartja meg, hogy nézőink biztonságban érezhessék magukat.

Nézőink biztonsága és gondtalan kikapcsolódása érdekében a következő intézkedéseket hoztuk:

  • jegykezelőink maszkban és kesztyűben kezelik a jegyeket
  • hoszteszeink maszkot viselnek
  • fertőtlenítő folyadékkal feltöltött kézmosók szolgálják a higiénés körülményeket a mosdóknál

Nézőink számára a maszk használata nem kötelező, de ajánlott.

Kérjük, hogy amennyiben nem érzi jól magát, a koronavírus tüneteit érzi magán saját és embertársai biztonsága érdekében maradjon otthon!

Jelen szabályzat újabb kormányzati intézkedésig van érvényben.

Kijutás a helyszínre, parkolás

Annak érdekében, hogy nézőink bejutását a nézőtérre sorban állás, várakozás nélkül megfelelő távolságtartással tudjuk biztosítani a beengedés már 20 órakor kezdődik minden előadás napon.
A korlátozott parkolási lehetőségek miatt nézőink számára javasoljuk, hogy helyi járatos autóbusszal közelítsék meg a helyszínt az alábbi alternatívák egyikével:

  • 22-es autóbusz (Jancsár u.-ból indul) 20.05-kor –Leszállás: Nagyszombati/Budai út, ahonnan az emlékmű egy kb. 10 perces sétával érhető el. A belvárosba visszafelé a busz 22.50-kor indul.
  • 24-es autóbusz (Jancsár u.-ból indul) 20.05-kor –Leszállás: Zsolnai út/Nagyszombati út (végállomás), ahonnan az emlékmű egy kb. 10 perces sétával érhető el. A belvárosba visszafelé a busz 22.30-kor és 23.00-kor indul.
  • Autóval érkező nézőinknek javasoljuk a Bányatónál lévő parkolóhelyeket (kb. 15-20 perc séta az Aranybulla emlékmű), ill. az emlékműhöz bevezető sétány oldalán lévő parkolóhelyeket, amelyek korlátozottan vehetőek igénybe.

Illemhelyek

A helyszínen mobil mellékhelységek üzemelnek. Kizárólag a főbejárat jobb oldalán üzemelő mobil mellékhelységeket tudják nézőink igénybe venni.

Büfé

A helyszínen büfé nem fog üzemelni.

Vigyázunk Önökre,
Önök is vigyázzanak Ránk!

Élményekkel teli estét kívánunk!

Aranybulla