Vörösmarty Színház

Mobil alkalmazás

Vörösmarty Színház - mobil alkalmazás Applikáció
Híreink

Hirtling István: Három a magyar igazság2018. 11. 16.

Mindössze két hét van hátra Az ember tragédiája 1. december első hétvégéjén történő bemutatójáig, így kíváncsiak voltunk, hogy a Jászai-Mari díjas Hirtling István és a fiatal, a társulathoz szeptemberben csatlakozott Kovács Tamás hogyan várja a bemutatót.

Tovább olvasom

160 fős előadói apparátussal hozza el az Opera a Turandotot színházunkba2018. 11. 15.

A Magyar Állami Operaház az ország legnagyobb kulturális intézményeként küldetésének tekinti, hogy az opera üzenetét minél több magyarlakta településre eljuttassa. Ennek jegyében hirdette meg a budapesti dalszínház 2018/19-es, „Puccini Itáliája”- évadában „Operát az Operából!” elnevezésű turnéját, aminek részeként az itáliai zeneszerző utolsó műve november 23-án koncertszerű változatban látogat a Vörösmarty Színházba.

Tovább olvasom

Álljunk meg egy pillanatra és készüljünk fel lélekben is az év legszebb ünnepére!2018. 11. 13.

A karácsonyi készülődés jegyében már 7. alkalommal rendez Újszövetség Maratont a Vörösmarty Színház december 2-án vasárnap 9 órától. Advent első hétvégéjén 22 óra 10 percig olvassák fel a résztvevők a részleteket az egyházi vezetőkkel egyeztetve a Szent István Társulat által kiadott Bibliából.

Tovább olvasom

A modernkori lengyel állam megalapításának 100. évfordulóját ünnepeltük2018. 11. 05.

A modernkori lengyel állam megalapításának 100. évfordulója alkalmából november 5-én Kazimiera Illakowiczówna: „Ösvény az út mellett” című monodrámáját Ewa Dalkowski lengyel színművésznő mutatta be a Vörösmarty Színház színpadán. Az előadás előtt nyílt meg „A függetlenség útjai - Polonia restituta 1918” címmel a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum összeállításában készült vándorkiállítás, amely egészen november 28-ig látható a teátrum emeleti galériáján.

Tovább olvasom

További híreink

További érdekességekért, ajánlatokért iratkozzon fel hírlevelünkre!

REPERTOÁR

Kitekintő

Művészeink a színházon kívül

Vörösmarty Színház

Tévében és színházban

Kovács Tamást láthatjuk a TV2 Korhatáros szerelem című sorozata második évadában, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásaiban is.

Vörösmarty Színház

Kiléptek apjuk árnyékából Gáspár Sándor gyerekei

Szerencsés embernek tartja magát Gáspár Sándor. A Kossuth-díjas színész Szentesen nőtt fel, ahol a természet és az állatok közelsége, a nyugodt családi háttér, a közös munka ereje és a színjátszás, a sportolás lehetősége is megadatott neki. Testvére, Tibor és lánya, Kata is a színészi pályát választotta, de fiának, Gergelynek sem idegen a teátrum világa. Színművészünkkel a Borsonline beszélgetett.

Vörösmarty Színház

A kulisszák mögött: beszélgetés Kovács Tamás hangtárvezetővel

A Színházak Éjszakája c. programhoz kapcsolódóan készített Benkő Andrea, a Kossuth Rádió riportere interjút Kovács Tamás hangtárvezetőnkkel.

Facebook oldalunkon is pörög az élet

Ha tetszik, oszd meg és lájkold!

A KÖZÖSSÉG SZÍNHÁZALike= virtuális taps

Jó tollú nézőket keresünk!

Nálunk a like-ok és megosztások mellett a vélemények is számítanak!

Határozott meglátásaid vannak előadásainkról? Szívesen elmélkedsz a színpadon látottakon? Gondolataidat ne rejtsd véka alá, írj véleményt Facebook-faladra, küldd el nekünk üzenetben, és a jónak ítélt írásokat megosztjuk.

Olyan könnyed, lendületes írásokat várunk, amelyek közvetlen hangvétellel reagálnak produkcióinkra.

VIDEOGALÉRIA
" allowfullscreen>

CHICAGO

Még több videó a közösségi videomegosztón: YouTube

A színház elfér a zsebében

Töltse le alkalmazásunkat

SZÉKESFEHÉRVÁRI VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ

A magyar nyelvű színjátszás bölcsője

Vörösmarty Színház

Pelikán Kamaraszínház

A Pelikán Kamaraszínház nem a Fő utcai épület része. A Kossuth utcában található, a Pelikán Udvarban. Kilencven fő befogadására képes, kamaradaraboknak otthont adó, hangulatos játszóhely.

Vörösmarty Színház

Nagyszínház

Az 1874-ben felavatott színház a 2004 nyarán megkezdett teljes felújítás és átépítés befejezése után, 2005 decemberében nyitotta meg újra kapuit.

Vörösmarty Színház

Kozák András Stúdió

A Kozák András Stúdió a kőszínház harmadik emeletén található kicsiny, igazán bensőséges hangulatú, 80-90 férőhelyes terem, jellemzően a kísérletező színház játszóhelye.

Előadás-ajánló

80 nap alatt a Föld körülSzerző: Jules Verne – Pavel Kohout

Verne korában, a 19. században messze állt az átlagember még attól, hogy pénteken kitalálja, hogy szombaton, hipp-hopp, elrepül Londonból mondjuk Bombaybe. Phileas Fogg hóbortos londoni úriember mégis fogadást ajánl, miszerint ő 80 nap alatt körbeutazza a Földet.
De vajon olyan hipp-hopp megy-e minden, ahogy azt egy elegáns angol úr londoni dolgozószobájában kigondolja? Lélegzetelállító kalandokban nem lesz hiány: lekésett hajók, vérszomjas indiánok, hatalmas tengeri viharok, utazás elefánton és léghajóval. Ráadásul egy nyakas rendőrfelügyelő is folyton követi hősünket, mert azt hiszi, hogy egy agyafúrt bankrablóval van dolga, és mindenáron meg akarja hiúsítani Fogg tervét. Vajon ki jár sikerrel a végén?

BÉRLETINFORMÁCIÓ ITT


80 nap alatt a Föld körül

Társrendezvények:

KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK

Tovább