A harmadik kettes is sikeres

2018. 03. 07.

A Jövőre veled ugyanitt c. romantikus vígjáték nem csak Székesfehérváron és Veszprémben sikeres, bárhol vendégszerepel, telt házzal és vastapssal jutalmazzák a kétszereplős darab színészeit, Váradi Eszter Sárát és Keller Jánost – akiket a közös munka öröméről kérdeztünk.

Hogy éreztétek magatokat az előadás létrehozása közben? Ennyi év közös munka után meg tudjátok-e lepni egymást egy próbafolyamat alatt?

V. E. S.: Kifejezetten élveztük a próbafolyamatot. Ez a darab becsapós, mert első olvasatra egy nagyon vicces, helyes vígjáték, de csak akkor lesz igazán jó előadás belőle, ha a mélységeit is megmutatjuk. Ahogy elkezdtünk vele foglalkozni, egyértelművé vált, mi minden rejtőzik a felszín alatt. Egy idő után, már ha akartuk volna se tudtuk volna csak vígjátékként játszani. A szerző nagyon életszerűen írta meg, szerettünk vele dolgozni.

K. J.: Hiszem azt, hogy semmi sincs véletlenül az életünkben, ez a pályánkra is érvényes. Nagyon szerencsésen alakult a sok-sok közösen eltöltött évünk Eszterrel. Az első kétszereplős előadásunk a Nem bánok semmit sem c. Piaf-előadás volt, amelyben Eszter játszotta Piafot, én nyolc karaktert jelenítettem meg mellette. Ezután Csikós Attila kifejezetten a mi kettősünkre írta a Két összeillő ember c. darabot. Mindkettőt évekig játszottuk. A Jövőre veled ugyanitt a harmadik közös kettesünk. És a kérdésedre válaszolva: még mindig tudunk egymásnak meglepetéseket okozni. Mindegyik munka másmilyen volt, a Jövőre veled ugyanitt-ben Hargitai Iván rendező nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy ennek a két embernek a sorsát kell megmutatni, a munkafolyamat nagy része azzal telt, hogy próbáltuk megfejteni, milyenek ők. Vannak vicces szituációk és rengeteg poén, de ezek is csak úgy tudnak megszületni, ha komolyan vesszük a történetet.

V. E. S.:  Erre a darabra érvényes, hogy a szereplők a szó legnemesebb értelmében nagyon kisszerű életet élnek, nem hősök. Emiatt kedves számomra ez az előadás, mert egyszerű emberekről szól, hétköznapi helyzetekben, amelyek bármelyik nézővel megtörténhetnek.

A próbafolyamataitok során mennyire kell megküzdenetek az ötleteitekért, ki erőteljesebb, ha az akarat érvényesítéséről van szó?

K. J.: Vitatkozni nem igazán szoktunk, de néha előfordul, mint minden emberi kapcsolatban. Iván nagyon jól irányított, mindkettőnket meghallgatott, mindenki ötletét meg tudtuk beszélni. Általában ha Eszter valamire felhívja a figyelmem, lehet, hogy azonnal nem értek egyet vele, de adok időt és lehetőséget magamnak az átgondolásra. Mindig az kell legyen a közös a cél, hogy jó előadás szülessen. Ebben az esetben a hármunk gondolkodásából jött létre ez az előadás, nagyon a sajátunk lett ez a történet.

V. E. S.: A bemutató óta hál’ istennek sokat játszottuk, most már feloldódtak azok a görcsök, amiket a premier és az első néhány előadás generál. Leülepedett és a helyére került sok minden, és egyszer csak elkezdtünk tudni figyelni a nézőkre is. Hihetetlen érzés megtapasztalni azt a furcsa energiaáramlást, ami a legizgalmasabb a színházban, ami köztünk és a nézők között történik, főleg ebben a kis térben. Ez az előadás nagyon intim, olyan, mintha a szobaajtót nyitva hagytad volna. Az a bonyolult benne, hogy egy vígjátékot játsszunk, de közben két ember rettenetes árulást hajt végre. Ez a darab tulajdonképpen négyszereplős, mert annyit beszélünk a házastársakról, hogy amikor a néző távozik, pontosan tudja, milyen a másik két ember.

K. J.: Katartikus megélni azokat a pillanatokat, amikor úgy nevetnek, hogy zeng a stúdió, de a következő drámai pillanatban már jönnek velünk, érzik a mélységét. A 2. felvonásban Eszter kimegy a színpadról, ott maradok egyedül, és megszólal a telefon. Említette Eszter, hogy nagyon sokat beszélünk a házastársainkról, ő Harryről én Helenről. Mikor meghallom a telefonban, ki beszél, és reagálok rá valamit, már kétszer is előfordult, hogy a nézőtéren hangosan felszisszentek, ez Harry. Elképesztő, mennyire élnek velünk a nézők.

V. E. S.: Akkor csináljuk jól a feladatunkat, ha gondolkodnivalót adunk a nézőknek, és a nevetésen túl észreveszik az összetett hátterét, a megcsalás, a házasság bonyolult kérdéseit. Mindenki találhat a két ember élettörténetében olyan kapcsolódási pontot, amivel együtt tud menni.

A veszprémi Petőfi Színházzal koprodukcióban készült az előadás, és utaztok is vele. Milyen a fogadtatás Fehérváron és Veszprémen kívül?

K. J.: Nagy ajándék és öröm, hogy két városban is műsoron van, és nagy rá az érdeklődés. Pluszöröm, hogy az említett városokon kívül is játszhatjuk. Legutóbb Zentán vendégszerepeltünk egy színházi fesztiválon. Egy kb. 300 fős teremben játszottuk, és amikor megérkeztünk, mondták, hogy telt ház van, de van egy másik, kisebb kamaraterem, ahol kivetítőn nézik majd az előadást. Nagyon meghatott minket, hogy ennyien kíváncsiak ránk, ilyen szépet rég éltem meg. Elhatároztuk Eszterrel, hogy miután lement a rendes tapsrend, átmegyünk és a kivetítős teremben is meghajlunk, mert találkoznunk kell azokkal az emberekkel is.

V. E. S.: Az előadás utáni fogadáson rengeteget kérdeztek, nem akartak elengedni, megosztották velünk, rájuk hogyan hatott a történet.

Mivel telik az út, ha tájolni indul a produkció?

K. J.: Attól függ, mikor játszottuk utoljára az előadást. Ha nagyobb kihagyás van, elmondjuk a teljes szöveget, ha nem, akkor van egy kabalajelenet, amit összemondunk. Minden közös előadásunknál más volt a szertartás. Eszter nagyon szeret csacsogni, én csendben készülök az öltözőmben, és miután megvolt a közös szertartás, utána jön az én sajátom.

V. E. S.: Az évek alatt megtanultuk, mi zavarja a másikat, szépen kialakult annak a menete, hogyan készülünk fel az aznapi előadásunkra.