Liliom Nagyváradról

2015. 05. 12.

2015. május 3-a és 10-e között 24. alkalommal szervezik meg Nagyváradon a Festum Varadinumot nevű kulturális rendezvénysorozatot. A nyitóelőadás idén a Vörösmarty Színház Pillangója volt. Nézze meg helyszíni tudósításunkat!

A hagyományokhoz híven idén is ünnepi szentmisével és körmenettel indult a fesztivál, amelyet évről évre Szent László tiszteletére szerveznek meg. Ő az, aki „összehozta” a székesfehérvári Vörösmarty Színházat és a nagyváradi Szigligeti Színházat. Szent Lászlót Székesfehérváron koronázták királlyá, és Nagyváradon helyezték örök nyugalomra. Mindkét város híven őrzi az emlékét. A tavalyi Koronázási Ünnepi Játékokon László koronázásra elevenedett meg Székesfehérváron nagyváradi vendégművészek, táncosok és gyermekkórusok közreműködésével, de a partiumi város közönsége is megtekinthette a szertartásjáték részleteit, és megcsodálhatta a királyok óriásbábjait is.

A két színház kapcsolata azonban túlmutat ezen. Az idei Festum Varadinum első napján a Vörösmarty Színház Pillangó című előadását tekinthette meg a nagyváradi publikum. Nézze meg helyszíni tudósításunkat: