Egy ősbemutató és egy klasszikus

2018. 01. 03.

2018 első napjaiban két próbafolyamat vette kezdetét, és mindkét darabhoz a Tasnádi fivérek neve kötődik: a Régimódi történet c. Szabó Magda-regényből készült színpadi adaptációt Tasnádi Csaba állítja színpadra, a KARTONPAPA c. komédiát pedig Tasnádi István írta színházunk felkérésére. Mindkét darabnak február elején lesz a bemutatója.

A Régimódi történet olvasópróbáját karácsony előtt tartottuk. Szabó Magda regénye feleleveníti saját családjának, elsősorban édesanyjának múltját. Az ízig-vérig debreceni történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok süldő lányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. A fehérvári előadás főszerepeiben Varga Máriát, Kuna Károlyt, Varga Lilit, Kerkay Ritát, Ballér Biankát, Lábodi Ádámot láthatja a közönség. A bemutató 2018. február 10-én lesz a Nagyszínpadon.

A KARTONPAPA c. komédia olvasópróbája január 2-án volt, másnap, az ún. visszaolvasó próbán a szerző is részt vett, amikor villáminterjúztunk vele:

Mi alapján döntöd el, hogy drámaíróként elvállalsz-e egy felkérést?

T. I.: Nagyon fontos, hogy kitől kapok felkérést, és van-e olyan téma, ami engem is inspirál és az adott közeghez is passzol. A Vörösmarty Színház megkeresésének örültem, mert annak idején a Hargitai Iván rendezte Finitót nagyon szerettem, és tudtam, hogy egy erős társulat van itt. Évek óta nem volt olyan ősbemutatóm, ami improvizációs alapból készült volna, ez hiányzott, az utóbbi években inkább filmeken és filmsorozatokon dolgoztam.

Hogyan született meg Kartonpapa figurája?

T. I.: Évekkel ezelőtt írtam már egy jelenetet, aminek Kartonpapa volt a címszereplője, akkor azt gondoltam, hogy ennyi van benne, de ahogy teltek az évek, azt éreztem, ez egy olyan erős szimbólum, amin keresztül meg lehet mutatni egy komplexebb történetet is.

A KARTONPAPA bemutatója 2018. február 9-én lesz a Kozák András Stúdióban.

A fotók az olvasópróbákon készültek.