Bemutattuk a Hamletet

2015. 04. 08.

 

A rendezőnek és a címszereplőnek is múltja van a Hamlettel. Szikora János 1981-ben Bódy Gáborral közösen rendezte a darabot Győrben, László Zsolt pedig 1996-ban az Új Színházban volt már Hamlet (a Nemzeti Színház 2012-es előadásában pedig a Szellem).

„Az Új Színházas előadás után kifejezetten úgy éreztem, mindent kipakoltam a deszkákra, ami bennem van ezzel a szereppel kapcsolatban. Nagyon meglepett, amikor Szikora János fölkért rá ismét. Próbálom most ehhez a Hamlethez hozzátörni az agyamat, a gondolataimat, a személyiségemet. Rengeteget lehet és kell gondolkodni rajta. Kinyitok egy ajtót, és újabb néggyel találom szembe magam. Aztán még néggyel, nyolccal… Szóval elképesztően gazdag anyag, és csodálatos dolog erről gondolkodni” – mondja László Zsolt.

 

„Nekem László Zsolt az az ideális korban lévő Hamlet, akin túlhaladt a világ. Úgy érzi, hogy ez a létezés (amelynek egyébként látva látja minden csodáját) valahol elromlott. Csökönyösen keresi a rontás okát. És amikor megtalálja, célja és hivatása lesz rendet rakni ebben a világban. De azt is elcseszi. Az én Hamletem korfüggetlen lesz. Egy olyan előadás, amelyben a szereplők lebontják az idő dimenzióit, és rendkívül otthonosan mozognak négyszáz év különböző korszakainak forgószínpadán” – vallja a rendező, Szikora János.

A László Zsolttal és Szikora Jánossal készült beszélgetés teljes terjedelmében a Pesti Műsor áprilisi számában olvasható.  

 

 

Képgaléria a próbákról:

 

{phocagallery view=category|categoryid=50}

 

Próbafotók: Maczkó Csaba