Jon Fosse világhírű norvég drámaíró Halál Thébában c. drámája az Oidipusz-trilógia lenyűgöző kortárs színpadi átirata, amely Horváth Csaba rendezésében lesz látható a Kozák András Stúdióban. A december 15-i premier előtt a darab fordítójával, Domsa Zsófiával beszélgettünk a műről, a szerzőről és arról, hogyan lehet a szikár norvég szövegnek magyar nyelven formát adni.

Domsa Zsófia műfordító, az ELTE Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékének adjunktusa a székesfehérvári Vörösmarty Színház felkérésére fordította le Jon Fosse Halál Thébában c. drámatrilógiáját. Az alábbi fotón Domsa Zsófia Jon Fosséval látható. 

Mikor és hogyan talált rá a Halál Thébában c. drámára? A szerzőt vagy a művet ismerte meg előbb?

D. Zs.: Jon Fosse műveit 1998-ban kezdtem magyarra fordítani. Számos színdarabja fordításomban jelent meg magyar nyelven. Fosse egyik első drámájáról, az És nem válunk el soha című műről írtam a szakdolgozatomat, 2009-ben pedig a doktori dolgozatom témája is Jon Fosse tíz korai drámája volt. A Halál Thébában egyike azon izgalmas átiratoknak, melyeket Fosse egy-egy halhatatlan világirodalmi klasszikus alapján készített. A norvégiai ősbemutatót Szász János rendezte az oslói Det Norske Teatretben 2007-ben. A művet ekkor ismertem meg, de a később Magyarországon játszott előadásokat, melyek a trilógia két első részét vitték színre, sajnos nem láttam. A mostani fordítás Horváth Csaba és Perczel Enikő felkérésére készült annak érdekében, hogy a székesfehérvári előadásban a teljes szöveg bemutatásra kerüljön, és Fosse színpadi nyelvének sajátos líraisága kifejezésre juthasson.

Mi volt az első benyomása a darab elolvasása után?

D. Zs.: Óhatatlanul Fosse többi művéhez hasonlítom ezt a színdarabot. A kortárs darabokra jellemző költői nyelv a trilógiát is jellemzi, bár az ismétlések, az elharapott, kétértelmű megszólalások itt kevésbé jelentenek nehézséget a szöveg fordításában, illetve megértésében. Fosse kortárs műveiben gyakran névtelen kisemberek találkoznak az élet nagy kérdéseivel, törvényszerűségeivel. Lelki és gondolati megtorpanásuk a darabok dramaturgiáját és drámai nyelvét egyaránt jellemzi. A központozás nélküli szövegek a drámai helyzetek többféle értelmezését teszik lehetővé, ráadásul az idősíkok és helyszínek sem a valószerűség logikáját követik. Magyarra nehéz ezeket a repetitív, minimalista szövegeket úgy átültetni, hogy ne szenvedjen csorbát a darabok sokrétűsége, ráadásul a lírai csengésű újnorvég nyelv is olyan hangulatot teremt az eredeti szövegekben, melynek fordításakor törekedni kell arra, hogy a szöveg ne mesterkéltnek, archaizálónak hasson. A Halál Thébában a kortárs művekhez képest sokkal „könnyebb” feladat, mivel a szövegek Szophoklész drámáinak dramaturgiáját követik, az eredeti szöveg szógazdagságát azonban Fosse a maga rövid, de nyomatékos színpadi stílusával sűríti, és koncentrálja a figyelmünket a szereplőket jellemző stratégiákra és a történet sorsdöntő fordulópontjaira. Fosse átirata így az eredeti mű feloldhatatlan ellentmondásait, az egyéni érdek, vagy a nemzetség iránti elkötelezettség, a halál vagy az élet előbbrevalóságát, a sors igazságtalanságába való belenyugvást hozzák közelebb a mai befogadóhoz.

Hogyan kezdett neki a fordításnak? Itt arra gondolok, szükségét érezte-e annak, hogy az eredeti görög trilógia gyökeréig visszamenjen, abba kapaszkodjon?

D. Zs.: A fordítás során olykor ellenőriztem a Babits Mihály és Trencsényi-Waldapfel Imre által készített, gazdag és filológiailag pontos fordításainak szövege alapján a Fosse-változat sűrítéseit, de egy-két szótól, megfogalmazástól eltekintve nem vettem át az ismert fordítások megoldásait. Erre nem is igazán lett volna mód, hiszen Fosse alapvetően az eredeti darab helyzeteit tartja meg, a szereplők megszólalásai a modern ember gondolatmenetét tükrözik, így a mitológiai utalások szerepe is elhanyagolható, csak a cselekmény szempontjából fontos elemek maradnak meg a szövegben.

Mennyiben könnyítette, illetve nehezítette a fordítást a szöveg szikársága, az írásjelek hiánya, és maga a történet sűrűsége?

D. Zs.: Ezek az írói eszközök mind-mind kihívást és nem könnyebbséget jelentenek, mivel nemcsak a magyar nyelv logikájával mennek szembe, hanem a színpadi szövegektől várt érthetőség ellen is dolgoznak. Nagyobb értelmezői munka hárul ezáltal a befogadóra, nemcsak a rendezőre és a színészekre, hanem a darab nézőire is. A fordító feladata, hogy a többértelműséget, költőiséget, szikárságot megtartva hozzon létre magyarul is természetesen hangzó, mondható és érthető, mégsem előre értelmezett szöveget.

Van valamilyen bevált fordítási módszere? Több író, fordító mondta már nekem, hogy a drámafordítás akkor eredményes számukra, ha folyamatosan hangosan felolvassák maguknak a mondatokat – így veszik észre a hibákat. Önnek mi adott kapaszkodót ennél a darabnál?

D. Zs.: Én is fel szoktam olvasni félhangosan, amit fordítok, de nyilván a korábbi fordítások során szerzett tapasztalat is segített a munka során. Nagyon hálás vagyok az előadás dramaturgjától, Perczel Enikőtől kapott visszajelzésekért, kritikáért, biztatásért. Neki nagy szerepe van abban, hogy ez a fordítás ebben a formában jött létre.

Egy fordítás mennyiben szubjektív olvasata a szövegnek? Mi alapján dönthető el, hogy egy adott szituációnak milyen a hangulata?

D. Zs.: Teljesen nem lehet elkerülni, hogy a fordítás csupán egy olvasat legyen a sok lehetséges közül, de mégis ennek ellenkezőjére kell törekedni. Úgy gondolom, hogy nem szabad a közérthetőség és a jól csengő magyar mondatok érdekében lekerekíteni a Fosse-darabok olykor irritáló nyitottságát, betömni azokat a lyukakat, amelyeket a darab többi olvasójának, befogadójának, így az előadás létrehozóinak feladata kitölteni, újragondolni. Általában meg lehet ítélni, hogy egy-egy szituáció milyen értelmezéseket sugall, és ezt a hangulatot kell átadni, nem pedig azt, amit én a magyar ízlés vagy a jól működő szövegek megalkotására törekvő fordítói hagyomány szerint megfelelőnek gondolnék. A rövidségük miatt első ránézésre könnyűnek tűnő Fosse-darabok, így a Halál Thébában is valójában számos alapvető fordítói dilemmát vetnek fel, és folyamatosan öncenzúrára, saját olvasatának újragondolására kényszerítik a fordítót. Ennek ellenére mindig nagy élmény és megtiszteltetés Jon Fosse színműveinek magyar nyelven formát adni.

Domsa Zsófia és Jon Fosse közös fotóját  Eöri Szabó Zsolt, az előadás próbáin készült fotókat Maczkó Csaba készítette.