Szépirodalmi kalandozás egyszer, megismételhetetlenül

2017. 10. 26.

Október 31-én, kedden 19 órától folytatódik a Vörösmarty Szalon: a Színház Kávézóban látjuk vendégül a Független Színművészetért Alapítvány és a Manna Produkció közös előadását, a Kortalan Kortárs elnevezésű sorozat Bilincs/Szabadság c. egyszeri alkalommal játszott, csak a fehérvári nézőknek szóló produkcióját.

A három színésznő, Fodor Annamária, Herczeg Adrienn, Járó Zsuzsa ötletéből született előadás-sorozat egyediségét az adja, hogy a színpadra vitt kortárs magyar szövegekből összeállított produkciót mindig csak egyetlen egyszer adják elő.

A fehérvári szépirodalmi kalandozás alapjául A bilincs a szabadság legyen c. kötet szolgál, amely Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazza  1948 és 1997 között. Az előadás első részében a bilincs és szabadság témáját járja körül filmmel, zenével, szöveggel. Az est második felében Szily Nóra beszélget a három színésznővel a szabadság és rabság kérdéseiről, amelybe bekapcsolódik a produkció meghívott vendége, Závodszky Noémi, társulatunk tagja is.  A zene, az irodalom és a színház találkozása egyedi összművészeti csemegévé áll össze a Kortalan Kortárs előadásban.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Legyen részese Ön is ennek a páratlan alkalomnak.

Jegyek a Vörösmarty Színház jegypénztárában és online válthatók. A belépőjegy magában foglal egy alkoholmentes frissítőt. Az előadás után a Mészöly Miklós – Polcz Alaine levelezéskötetet 20%-os kedvezménnyel meg lehet vásárolni.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Fotók:  Kállai-Tóth Anett