Bojtárból tündérkirály

2015. 03. 12.

A Vörösmarty Színház komplex színházi-nevelési projektje, a Bojtárból tündérkirály tizenegy iskola diákjainak és tanárainak közreműködésével valósul meg. Arra kértük az általános- és középiskolák színjátszócsapatait, hogy 8 percbe sűrítve vigyék színre a János vitéz egy-egy jelenetét. A nyár óta tartó alkotómunka a végéhez közeleg, hiszen március 17-én egy nagyszabású színházi gálaműsoron bemutatjuk a jelenetek összefűzéséből létrejött produkciót.

Kerkay Rita, Matuz János, Brájer Éva és Török Szabolcs a sajtótájékoztatón


Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: „Az Ádámok és Évák Ünnepével is sikerült megszólítani Székesfehérvár diákságát, ám a Bojtárból tündérkirály program még komplexebb, a gyerekek fantáziáját jobban igénybe vevő feladat. Nagyon örülök a kezdeményezésnek, hiszen a jövő színházi közönségét szólítja meg”.
Török Szabolcs, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének igazgatója szerint a program példátlan összefogást mutat az intézmények oldaláról. „A János vitéz és ezáltal a Bojtárból tündérkirály program üzenete: senki nem születik hősnek, de bárki azzá válhat” – véli az igazgató.
A program ötletgazdája dr. Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa. „Nagy játékkedvvel vágtak bele az iskolák a különböző jelenetek színrevitelébe. Az Ádámok és Évák Ünnepéhez képest ez a feladat jóval több kreativitást igényelt, hiszen az elbeszélő költeményt dramatizálni is kellett” – mondta Matuz János.
A színjátszócsoportok felkészülését színész-mentorok is segítették. Kerkay Rita az Arany János Iskola diákjait látta el hasznos tanácsokkal. Mint mondja, ő is rengeteget tanult a diákoktól „Hatalmas élmény volt a közös munka. Elképesztő fegyelemmel és alázattal dolgoztak a srácok” – mondta Rita.

 


Az előadáson a zsűri a legjobb János vitézt, Iluskát, epizódszereplőt, rendezőt, előadást is díjazza. A zsűri elnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester lesz. A zsűri tagjai: Cserhalmi György, a Vörösmarty Színház Kossuth-díjas színművésze, a Nemzet Színésze, dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerület igazgatója, valamint Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke, a Felsővárosi Általános Iskola igazgatója. A bemutatott produkciókat diákzsűri is értékeli.

Résztvevő iskolák:
Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI
Vizivárosi Általános Iskola
Vasvári Pál Gimnázium
Árpád Szakképző Iskola és Kollégium
Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Ciszterci Szent István Gimnázium
Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola