Írók reflektorfényben

2017. 10. 17.

A 2017/18-as évad első irodalmi eseményeként a Vörösmarty Társaság íróit-költőit láttuk vendégül Irodalmi Szalonunkban október 16-án, hétfőn délután, telt ház előtt. A verseket színészeink közvetítették, Cserta Gábor pedig zenéjével emelte az est fényét.

A tavalyi évadban nagy sikerrel, telt házakkal futó programsorozatunk, az Írók reflektorfényben keretében tegnap Balajthy Ferenc, Szegedi Kovács György, László Zsolt, P. Maklári Éva és Bobory Zoltán verseit hallgathatták meg az érdeklődők zenei közreműködéssel, és néhány izgalmas kérdésre az alkotóktól személyesen is választ kaphattunk.

Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa köszöntőjében elmondta, hogy az idén februárban útjára indított irodalmi szalon beszélgetései egy olyan pluszt adnak nemcsak a színház, hanem a város kulturális életéhez, amelyre van igény és érdemes a jövőre nézvést is lehetőséget biztosítani ennek az eseménynek, amely találkozási térként szolgál az írók és olvasók között. Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke kiemelte, hogy nagyon fontos számára a fehérvári íróközösség ügye, így nagy örömmel üdvözölte a meghívást.

Az esten hangszeren közreműködött Cserta Gábor, aki a fent felsorolt verseket megzenésítve adta elő. Színészeink közül felolvasott Kerkay Rita, Kelemen István, Kricsár Kamill és Keller János.  Az est házigazdája Látrányi Viktória, a Fehérvár Médiacentrum hírigazgatója volt; rendezője pedig Bagó Bertalan, a Vörösmarty Színház művészeti vezetője.