Egy jól megkomponált mikrovilág

2017. 09. 15.

Szombaton mutatjuk be a Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián által írt nagy sikerű zenés darabot, A Pál utcai fiúkat. Az előadás rendezőjét, Keszég Lászlót kérdeztük a Molnár-történet időtlenségéről és az általa elképzelt produkció részleteiről.

Milyen élményei és emlékei kötődnek A Pál utcai fiúkhoz, és milyen volt felnőttként, rendezői mivoltában újra találkozni a történettel?

K. L.: Házi olvasmányként ismertem meg Molnár Ferenc művét, jelentős élmények kötnek hozzá, többször olvastam, és mindig szomorúsággal töltött el a történet befejezése. A szerző az elviselhetetlenségig fokozza a fiatal főhős halála előtti momentumokat, és nagyon drámaian és filmszerűen fogalmazza meg azokat. Felnőttként és rendezőként tudatosult bennem, hogy A Pál utcai fiúk fő értelmezője Fábri Zoltán, a filmrendező dramaturgiai változata meghatározó, az általa megalkotott nyomvonalat követték a musical szerzői is. Majdnem mindenki ezt a húzást ismeri. Amit sajnálok, hogy kimarad Geréb apjának a megjelenése, az a feszült pillanat, amikor számon kéri a gyerekektől, hogy valóban áruló-e az ő fia – ott egy komoly és komplex lélektani momentumot fogalmaz meg a szerző. De e nélkül is remek a darab, ezt úgy mondom, mint a játékfilm és a musical rajongója.

Ön szerint mi adja a Molnár-történet időtlenségét?

K. L.: Archetipikus szereplők játszanak egy jól megkomponált mikrovilágban: a nagybetűs jó, rossz, gyenge, gyáva, bátor, hősies. A történet nem csupán néhány gyerekről, egy osztályról szól, hanem az emberiség alaptulajdonságait, hibáit és erényeit fogalmazza meg. Hallottam már azt is, hogy túlírt, de szerintem az irodalmunk egyik legfontosabb alapműve, amelyet nem szabadna egyetlen gyermeknek sem kihagynia.

Hallottam már olyan véleményt is, hogy a gyerekeknek időnap előtt nem szabadna ilyen szomorú történettel szembesülniük…

K. L.: Nem hiszem, hogy mindentől meg kellene óvnunk a gyerekeinket, inkább kontroll alatt kell tartani a hozzájuk eljutó információtájfunt. Ez a történet is ott kerül át abba a dimenzióba, ami egyenesen nekivezet a tragédiának, hogy valami felnőtt figyelmetlenség bekerül a gépezetbe. Ha sikerül a gyereket kontroll alatt tartani, akkor nem kell búra alá helyezni, hiszen az immunrendszer természetes módon igényli a veszélyt is.

Egy casting előzte meg a munkafolyamatot. Mik voltak az elsődleges szempontjai és elvárásai?

K. L.: Azért kellett casting, mert csak bizonyos korban lévő és bizonyos fizikai adottsággal rendelkező fiúk tudják megfogalmazni a történet által kínált szerepeket. Fiatal felnőtteknek kell lenniük, hogy megfeleljenek a professzionális színház követelményeinek, szervezési feltételeinek. Maga a szisztéma, ami szerint működik egy ekkora intézmény, megkíván egy bizonyos érett hozzáállást. Ez a musical komoly kihívás elé állítja a mindenkori rendezőt, hogy megtalálja azokat a 17 és 23 év közötti fiúkat, akik eleget tudnak tenni a kőszínház működési elvárásainak. A casting során a zenei vezető, a dramaturg és a jelen lévő többi munkatársam véleményét is kikértem, mielőtt döntést hoztam volna. Az volt a vonalvezető számomra, hogy annyira érettek legyenek, hogy egy profi színházban tudjanak közlekedni. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadikos zenés színészosztály hallgatói közül is vannak néhányan, illetve sok olyan művészeti iskolából jelentkező fiatal volt, akik hosszú távon érdeklődnek a színház iránt.

Mi tudja meggyőzni, hogy melyik szerepre ki alkalmas?

K. L.: Ismerni kell az anyagot, és a lelki szemeim előtt látnom kell, milyennek képzelem el az adott figurát. Fontos a külalak is, de a leglényegesebb, hogy milyen attitűddel vett részt a castingon, hogyan kommunikált, mennyire volt bátor a jelentkező.

Mennyire áll közel önhöz a zenés műfaj?

K. L.: Mindenevő vagyok, nagyon szeretem, mert rendkívül komplex, három-négy diszciplínával többet kell összeszervezni, mint egy prózai előadás esetében. Úgy fogalmaznék, hogy nagyon jó viszonyban vagyok a zenés műfajjal is.

Ebben az esetben milyen pluszt adnak a történethez a műfaj sajátosságai?

K. L.: Ez egy professzionálisan megírt mű, magas színvonalú munkát végeztek a szerzők, teljes mértékben betartják a műfaj írott és íratlan szabályait, a feszültség megfelelő tempóban és mennyiségben növekszik és sűrűsödik. A munka különlegességét az a kivételes helyzet adja, hogy csak fiúszerepek vannak.

Rendezett már Fehérváron, milyen visszatérni, milyen tapasztalatai vannak az eddigi próbák után?

K. L.: Az előző produkcióban (Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én, 2010 – szerk. megj.) is nagyon szerettem dolgozni. Az utóbbi években teljes mértékben országos hírű műhely lett a fehérvári színház, számomra nagyon nagy öröm, hogy engem kértek fel erre a rendezésre. Szuperek a munkatársak, kiváló a hangulat, csak jók a tapasztalataim, és remélem, a munkánk végeredményét a közönség is szeretni fogja.

Az előadásról bővebben

Fotók: Kiss László

Képgaléria