Krisztik Csaba Kaszás Attila-díjas!

2017. 09. 08.

Ma este, a Győri Nemzeti Színházban az országos színházi évadnyitó keretében kihirdették a Kaszás Attila-díj nyertesét: nagy örömünkre idén Krisztik Csaba, társulatunk tagja kapta az elismerést!

Az ünnepség után Csabával beszéltünk telefonon, aki a következőket mondta: „Legszívesebben megköszönném külön-külön mindenkinek, valahogy egyszerre szeretném megölelni a nézőket, akik gondoltak rám és nekem szavaztak bizalmat. Kimondhatatlanul jó érzés, ha elismerik az ember munkáját, pláne ha egy díjjal is megkoronázzák, az ünnep, amit meg kell élni, fel kell dolgozni, és jó helyre kell tenni, hogy erőt adjon a következőkben. Remélem, hogy a rám szavazók is magukénak érzik a díjat, hiszen a szakmai elismerést a jelöléssel megkaptam, onnantól kezdve a nézők kezében volt a döntés. Nagyon köszönöm mindenkinek!”

A díjat tízedik alkalommal adták át, amely a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése, és Kaszás Attila színész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A díjra idén 38 nevezés érkezett. A jelöltek a második szakaszban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt, Krisztik Csaba mellett Gazsó Györgyöt és Szikszai Rémuszt. A jelöltekre augusztus 20-ig az interneten lehetett szavazni. Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor és Schneider Zoltán vehette át.

Kedves Csaba, szívből gratulálunk!

Galéria és beszámoló ITT