A Pál utcai fiúk Fehérváron

2017. 06. 07.

Molnár Ferenc regénye nyomán Dés László − Geszti Péter − Grecsó Krisztián alkalmazták színpadra A Pál utcai fiúkat, a zenés darabot szeptemberben mutatjuk be a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán Keszég László rendezésében. A próbák már javában folynak, a rendezőt villáminterjúvoltuk.

Keszég László rendező arról, hol tartanak épp most: „Már túl vagyunk az első fázison, látjuk a fényt az alagút végén. Tehetséges fiatalokkal dolgozunk, de máshogy kell kalibrálni a próbákat, mert több időt igényel a kommunikáció, az instruálás, hiszen nem tapasztalt színészekkel dolgozunk." Hozzátette, hogy nagyon szeret zenés darabot rendezni, „a műfaji sajátosságok csak látszólagosan kötik meg az ember kezét, adott esetben az is le van írva, és arra is vannak hangok a zeneszerző részéről, hogy megemelik a kést és lesújtanak. Sokkal láthatóbb és szélesebb az a rétege egy jól megírt zenés darabnak, amit nem lehet megkerülni, így máshová kell átrakni az egyéni hangsúlyokat. Lehet réseket találni, ahol egyéni ízekkel lehet színesíteni az előadást, és ha megvannak ezek a rések, akkor szép dolgok születhetnek. Zenés darabot rendezni az ellentmondások egységének egy vegytiszta megnyilvánulási formája.”

Molnár Ferenc szívbemarkoló regényéből Grecsó Krisztián készített új színpadi változatot, a dalok a Dés−Geszti szerzőpáros remekművei. A Pál utcai fiúk a sajátunk, egy olyan érzékeny történet, melynek zenés változata tartalmas kikapcsolódást ígér az egész családnak, hiszen a fiatalokat és a felnőtteket is egyaránt megszólítja és magával ragadja.