Évadzáró extrákkal

2017. 06. 02.

Június 2-án, pénteken tartotta évadzáró társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A nyilvános évadzárón átadták a Vörösmarty-gyűrű, Évad színésze és Évad dolgozója díjakat, ezt interaktív, ingyenes, meglepetésekkel teli programok követték.

Az évadzárón dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója először számadatokat ismertetett: a 2016/2017-es évadban 371 előadás volt 82 707 nézővel, 97%-os volt a látogatottság. Az elmúlt évad eseménytükre jól mutatja, hogy permanens munka jellemzi a színház mindennapjait, hiszen bemutató bemutatót követett, több sikeres fesztiválszerepléssel és vendégjátékkal büszkélkedhet a társulat, elindult egy sikeres sorozat, az Írók reflektorfényben, ezenkívül több rendezvénynek otthont adott a Vörösmarty Színház.

„Ez egy rendkívüli évadzáró, mert lezár egy ötéves periódust, és egyben újra is kezd egy újabb ötéves ciklust, most nemcsak vissza-, hanem előre is tekintünk” – mondta Szikora János igazgató, és kiemelte, hogy a tárgyi gyarapodások mellett nagyon fontosnak tartja megemlíteni azokat a gesztusokat, amelyekkel a színészek szellemiekben gazdagították a társulat hétköznapjait. A számvetésében elhangzott, hogy a vezetőség igyekezett a jó gazda gondosságával eljárni az elmúlt öt évben, és ezt a jövőben is szeretnék folytatni. A társulat erejét a sokszínű, sokféle tehetségű színésznőkben-színészekben látja, „a sors különös kegye folytán olyan fantasztikus mennyiségű tehetség jött össze Székesfehérváron, ami 3-4 színháznak is bőven elegendő volna.”

Az évadzáró végén elismeréseket adtak át:

A színház művészeti vezetése minden évben megszavazza az Évad színészét: a 2016/2017-es évadban az elismerés Derzsi Jánost illeti.

A színművészek és táncművészek titkos szavazata alapján idén Tóth Ildikó és Kádas József vehette át a Vörösmarty-gyűrűt. A brillköves arany ékszert a díj mecenatúráját biztosító ARTeatrum Alapítvány alapítója, Révész László és Szikora János igazgató adta át. Szintén a társulat titkos szavazata alapján ítélik oda az Évad nem művész állományú dolgozója díjat: az oklevelet idén Rácz Mária igazgatói titkár vehette át. A díjazottaknak gratulálunk!

Az évadzárót interaktív, ingyenes, meglepetésekkel teli programok követték: volt improvizációs játék, activity, zenés műsor, tánc, jelenetpróba Hargitai Ivánnal és mozgásimprovizáció Blaskó Borbálával, sütibazár, nyereményjátékok, kedvezményes bérletvásárlás, triciklizés, szelfizés.

Fotók: Koppán Viktor, Maczkó Csaba