Új bemutatónk: A Pál utcai fiúk

2017. 05. 03.

Molnár Ferenc regénye nyomán Dés László − Geszti Péter − Grecsó Krisztián alkalmazták színpadra A Pál utcai fiúkat, a magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotását. A zenés darabot szeptemberben mutatjuk be a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán Keszég László rendezésében. Ma délelőtt volt az olvasópróba, mutatjuk a fotókat.

Az olvasópróba elején Szikora János igazgató köszöntötte A Pál utcai fiúk csapatát, és kihangsúlyozta, hogy ezzel a darabbal foglalkozni nagyon hálás feladat, hiszen a fiatalságról, a közép-európai létről szól, azt a fajta kegyetlenséget mutatja meg, amelyet csak a gyerekek tudnak egymással szemben elkövetni.

Keszég László rendezőt áprilisban, a casting végén kérdeztük:

Molnár Ferenc alkotása fiatalokat és felnőtteket egyaránt megszólít: a grund, az „einstandolás”, a vörösingesek, Nemecsek mindenki számára ismert fogalmak, közös gondolkodásunk részei.  A Pál utcai fiúk nemcsak Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb történet, hanem külföldön is az egyik legismertebb magyar regény, számtalan nyelvre lefordították, és a máig tartó nemzetközi népszerűsége töretlen.

Az előadás szeptembertől lesz látható a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán!