Az Írók színháza

2017. 04. 24.

Április 20. és 23. között 24. alkalommal rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma – a tavalyi évhez hasonlóan idén is jelen volt a fesztiválon a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál abban is különbözik a külföldi könyvvásárok többségétől, hogy a kiállított könyveket a magyar standok mindegyikénél meg lehet vásárolni, a dedikálásokkal együtt csaknem 500 program, köztük könyvbemutatók, felolvasások, író-olvasó találkozók, koncertek és kiállítások várják a közönséget.

 A Vörösmarty Színház először 2016-ban képviseltette magát a könyvfesztiválon az Írók színházaként. Idén újra megtalálhatták a fehérvári teátrum standját a fesztiválon a B épület galériáján, ahol a repertoáron lévő előadásokról tudhattak meg többet, és jegyet is válthattak az érdeklődők. Április 22-én, szombaton 17 és 18 között a standnál dedikált Márton László és Tömöry Péter; jelen volt Szikora János igazgató, Bagó Bertalan, a Vörösmarty Színház művészeti vezetője és Horváth Csaba, a Vörösmarty Színház tánctagozat-vezetője.