Móser Zoltán kiállítása a Forrás Galériában

2014. 12. 04.

Móser Zoltán Szekszárdon született 1946-ban, de gyermekévei Tevelhez kötik. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakán diplomázott 1970-ben. Budapesten maradt és itt 27 évig a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola kollégiumában dolgozott, majd tanított a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán fotótechnikát, valamint három évig a kolozsvári Sapientia egyetem film- és média szakának volt a vendégtanára.2006 óta nyugdíjas, óraadó tanár. A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja.

 

1965 óta fotózik. Első két fotókiállítása még egyetemi évei alatt nyílt meg, azóta közel kétszáz alkalommal mutatta meg alkotásait a nagyközönségnek, és több mint ötven önálló könyve (albuma) jelent meg különböző témákban. 35 éve rendszeresen jelentkezik írásaival, fotóival irodalmi, művészeti, vallási és közéleti lapokban.

Sok ezer kilométert utazott, hogy képein elébünk tárja Európa és a Kárpát-medence tájait, nevezetes emlékeit, kortárs magyar íróit, képzőművészeit, zenészeit határon belül és azon túl. Első íróportréját az 1960-as évek végén készítette Fábry Zoltánról Stószon, amelyet még több fekete fehér kép követett nagyjainkról. Az 1990-es években Napod fénye: portré 25 év fotóinak tükrében címmel tv-portréfilm készült róla.

A művész ajánlása:

„Azon a keskeny, meredek úton föl, fölszaladva pillantgattam szét a földön: hazámon, Európán.”
                  (Illyés Gyula: Puszták népe)

„Ez a kis kiállítás a Valahol, Európában és a Tájiratok (Otthon Európában) című, kétnyelvű albumom anyagából készült válogatás. Ezeken a színes képeken - melyek közel negyven év munkáját rejtik -, híres és ismert európai helyek, valamint alig ismert magyar falvak, tájak láthatók.
E képeket nézve, az embernek az az érzése támad, hogy a magyar fotósnak négy hazája, otthona van: az első az, ahol született (nekem ez Tevel nevű falut jelenti), a második a tágabb szülőföld, a megye (amely Tolna volt, de három évtizede Fejér), a következő az ország, vagyis Magyarország, a negyedik pedig Európa.
Az itt látható képek elsősorban erről, de talán másról is beszélnek: a látható távolságról és a bennünk élő közelségről. Másodsorban (de lehet, hogy ez kívánkozik első helyre!) a színélményekről: mert amit fekete-fehérben fényképeztem, azt soha nem csináltam meg színesben, és fordítva: csak akkor (nagyon ritkán) nyomtam meg a színes filmet tartalmazó gépet, ha nem a forma, hanem a szín élménye volt a döntő, a meghatározó. Ezért adtam ennek a válogatásnak az Európai Szín-Fónia címet.
Még talán annyit, hogy az Otthon Európában alcímet egy előadást hallgatva jegyeztem meg magamban. Itt azt hallottam, hogy – az előadó szerint – az otthon az egyenlő a boldogsággal. Engem valóban megörvendeztetett, mert akkor ez a cím a boldog Európára irányítja a figyelmet, úgy, ahogy én azt nem is sejtettem. Csak most már az a kérdés, hogy valóban örömet és boldogságot sugallnak ezek a képek? Advent idején jó volna hinni, hogy igen.”

Móser Zoltán