Feszültségi bogarak

2017. 01. 31.

Honlapunkon, a Facebook-oldalunkat hirdető fejléc alatt felhívtuk kedves nézőink figyelmét arra, hogy jó tollú írókat keresünk, akik szívesen megosztják velünk gondolataikat a látott előadásokról. Ma megérkezett az első írás: Szabó Eszter küldte, aki nemcsak régóta hűséges nézőnk, hanem igen jól forgatja a tollát is. A Gáspár Sándorral készített izgalmas interjúját közöljük.

Szabó Eszter írása:

Gáspár Sándor évek óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház megbecsült tagja. A társulat január 21-én mutatta be az Apák és fiúk című darabot, melyben Nyikolaj Petrovicsot, Arkagyij édesapját alakítja. A darabról, a színházról, a szakmáról mesélt.

Milyen ember Nyikolaj Petrovics?

G. S.: Az a típusú férfiember, aki mindent megpróbál úgy igazgatni, irányítani a maga kulturált, agresszív módján, hogy az élet abban a mederben folyjon, ami biztonságot és jövőt tud adni, függetlenül attól, hogy ki milyen élethelyzetben, illetve milyen lelki állapotban van. A drámának ez az egyik legizgalmasabb része, vagyis, hogy ezt a kijelölt utat miként tudja képviselni úgy, hogy a legvégére kialakuljon egy közös tolerancia, fogadjuk el egymást és a hazugságainkat. Ugyanakkor tudjunk hozzáadni egy formát a túléléshez. Nyikolaj is ahhoz a többséghez tartozik, amely a maga képére próbálja formálni a világot, a maga jóindulatával. Bármennyire okos ember, mélyebben nem akarja megérteni azt a világot, ami körülveszi, hiszen akkor ő is Bazarov sorsára jutna. Így tehát a túlélés technikáját követi.

Közel áll Nyikolaj jelleme az Ön személyéhez?

G. S.: Egy az egyben nem fedem a karaktert, azonban  apaként, színészként ismerem az intellektuális és érzelmi problémáit. A színészi hivatásban is sok a lelki és intellektuális kihívás, sok gondolkodást igényel a jövőt illetően. Számomra a színészetben igazi igazságérzetre van szükség, vagyis folyamatos harcban állok azért, hogy ne történjen meg velem az, ami gyakran tapasztalható ezen a pályán. Sokan bizonyos kompromisszumokat kötnek, gyakran olyan magyarázattal, amely számomra eléggé átlátszó.

Van olyan, hogy egy adott előadás után a darabban lévő feszültség nem oldódik fel Önben?

G. S.: Elég gyorsan regenerálódok előadás után, nyilván ez kialakult az évek folyamán. A koncentráció, a megfeszített állapot, az véges. A próbaidőszak folyamán kialakul, hogy mi az, amit optimálisan tud az ember képviselni, és amikor ez megtörténik, akkor óhatatlanul jön egy ernyedés, egy regeneráció. Ha ez nem így történne, akkor nagyon nagy baj lenne.

Mennyi ideig tart előadás előtt Nyikolaj Petroviccsá válni?

G. S.: Közvetlenül a bemutató után még erősen befolyásol a próbaidőszak lendülete. Ilyenkor a próbák élményei frissen tartják azokat az érzelmi állapotokat és regisztereket, amik szükségesek. Ahogy távolodunk a próbaidőszaktól, egyre nehezebb felkészülni az estékre, ekkor már sokkal több energiával kell felépíteni magamban az adott szerepet.

Mi lehet az oka annak, hogy a rendező – Bagó Bertalan– színpadra állította Brian Friel, Turgenyev regénye alapján készült darabját?

G. S.: Nagyon jó, ha egy színház, vagy egy színházi ember, esetleg egy regény- vagy drámaíró egy ilyen világhírű regényt kezd el dramatizálni, és a színpadon elképzelni. Jelen esetben Brian Friel ezt megtette, olyan nagy sikerrel, hogy a regény dramaturgiáját kicsit átalakítva, és kicsit belelopva angol hagyományokat, egy olyan színdarabot írt, ami Nyugat-Európában óriási sikerrel megy. Tehát Turgenyevet úgy tudta átültetni a jelenbe, hogy egy kitűnő, modern színdarab született belőle. Ezt igazolják a sikeres előadások. Ennek reményében jutott el hozzánk is ez a színdarab, bízva abban, hogy hasonló modern utalások lehetnek a körülöttünk zajló dolgokra. Az eddigi előadásokon az átlagéletkor tizenhét-tizennyolc év lehetett, és hihetetlen módon tudtak azonosulni az előadás főhőseivel, és a köztük lévő feszültségekkel. A kérdés, amiket feszeget a darab, vagyis a túlélni vagy áldozatnak lenni, illetve a szerelem kérdése, a tinédzser korosztály számára is rendkívül izgalmas és érzékeny téma.

Az Apák és fiúk díszletét Vereckei Rita tervezte. Egy színésznek mi a jobb, ha sok a díszlet és a kellék, vagy ha kevesebb?

G. S.: Attól függ, hogy a rendező és a díszlettervező hogyan fejti meg az anyagot. Ha jól, akkor van olyan előadás, ami nagyon naturális díszletben, naturális eszközökkel is kiválóan működik. De van olyan darab, ami szinte felkínálja a nagyobb díszletet, ahogy az itt is történhetett volna, ehelyett a rendező és a díszlettervező egy sokkal expresszívebb megoldást választott, vagyis nem aprózza szét a színészi játékot mindenféle kellékekkel, székekkel, fogasokkal, ablakokkal, hanem azt a funkciót erősíti, hogy a színész közvetít, kiemel. Minden apró gesztusnak óriási jelentősége van a hófehér háttér előtt.

Ennyi bemutató és ekkora tapasztalat után van Önben lámpaláz premier előtt?

G. S.: A lámpaláz egy teljesen természetes dolog. A megmérettetéstől való izgalom normális emberi tulajdonság, ami ellen érdemes felvenni a harcot. Nagyszerű mesterem, Taub János  fogalmazta meg a legpontosabban, hogy a lámpaláz, az egy pozitív tulajdonság, de csak akkor, ha azt át tudjuk transzponálni a koncentráció minőségére, nagyságára. Tehát, ha jön a lámpaláz, az egyetlen dolog, ami ez ellen működik, az az, hogy egyre jobban tudatosítom magamban, hogy mi a feladat. Mert, ha nem a feladatomra koncentrálok, akkor a lámpaláz elhatalmasodik, és azt sem tudom, miért jöttem aznap este a színházba.

Vannak olyan babonái, amelyek befolyásolják a próbákat, esetleg az előadásokat?

G. S.: Hogyne, nagyon sok, és olyannyira veszélyes ez, hogy volt idő az életemben, amikor elkezdtek a babonáim, ezek a kis démonjaim, rátelepedni a koncentrációmra. Tulajdonképpen a babonák addig jók, amíg azt a szertartást erősítik benned, ami a koncentrációt összerakja. Amikor az összerakás már nagyobb energiába telik, mint az előadásra történő odafigyelés, akkor az baj. Volt, hogy gyorsan meg kellett szabadulnom ezektől a kis démonoktól, és akkor már újfajta koncentrációval, már a kis feszültségi bogarak nélkül sikerült úgy összerakni az előadást, hogy az érvényes volt. Aztán természetesen ezek újra kialakulnak, ilyenkor megint le kell nulláznom.

Van valami különleges módszere arra, hogy ilyen mennyiségű szöveget hogyan tanul meg?

G. S.: A szövegtanulás úgy működik, hogy a színpadi próbákon összerakjuk szépen lassan az előadást. A szerepek folyamatosan alakulnak, sokat beszélgetünk róluk, majd kialakulnak a cselekvéshez, mozgáshoz kötődő dolgaink. És amikor az ember már tudja a dolgát, akkor a szöveg, az tapad rá. Ha a szándék világos, akkor a szöveg ragad a színészre. „Illeszd a szót a cselekvéshez”, mondja Shakespeare a Hamletben.

Székesfehérváron az Apák és fiúk mellett még játszik a Három nővérben is. Mi a kapcsolata a darabbal?

G. S.: Nagyon izgalmas a Csehov-hősökben az érzelmek, az élethelyzetek fájdalmas kiszolgáltatottsága. Ezek az orvos figurák különösen fájdalmasok. Ha végignézzük a Csehov-darabokat, azt hiszem, mindegyikben jelen van az orvos, hiszen maga Csehov is orvos volt, és az orvoson keresztül meg tudja mutatni ezt a nagyon kiszolgáltatott, kiábrándult kisvárosi értelmiséget. Természetesen többről szól, mint a kisvárosi értelmiség. Nagyon szeretem ezt a Csebutikint, pontosan azért, mert olyan álarcot, olyan cinizmust vesz fel a túléléshez, ami fájdalmas és mulatságos egyszerre, és a színésznek van lehetősége megmutatni a takarók mögé rejtett fájdalmas őszinteséget. Szerintem ez csehovi szándék. A tűzvészjelenet részeg kifakadása is ezt igazolja, vagy az Irinához köthető nagyon őszinte szeretete.

Miben láthatja még a közönség ebben az évadban?

G. S.: A Radnóti Színházban játszom a Karamazov testvérekben. Szabó Magda Őz című regényének színpadi változatát játsszuk a Rózsavölgyi Szalonban. Ezenkívül március elején kezdem el a budapesti Játékszínben az Eastwicki boszorkányokat.

Szeptember végén mutatják be Sándor Pál Vándorszínészek című filmjét. Mesélne a forgatás élményéről?

G. S.: Talán az egyik legizgalmasabb az volt, amikor a Dunában forgattunk. Azt a jelenetet vettük föl, amikor az ekhós szekerünk felborult. Természetesen nagyon komoly óvintézkedések mellett kaszkadőrök segítettek, hogy szükség esetén bármikor menteni tudjanak minket. Nagyon büszke voltam arra, hogy nagy lélekjelenléttel tudtam eljátszani a víz alatt, amint kimentem az egyik kollégámat. Aztán, hogy mi lesz ebből, hogyan látszik majd a filmen, azt nem tudom, de nagyon remélem, hogy még izgalmasabb lesz, mint ahogy én átéltem. Kíváncsian várom.

Szabó Eszter székesfehérvári nézőnk jelenleg a Veszprémi Pannon Egyetem elsőéves hallgatója magyar−dráma, tanári szakon.

Szeretettel várjuk a további írásokat!

Képgaléria