Elkezdődött az V. Újszövetség Maraton

2016. 11. 27.

Szombat este Spányi Antal megyés püspök, Somogyi László református lelkészi elnök, Bencze András evangélikus lelkész és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója meggyújtotta az előcsarnokban elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját. Vasárnap hajnalban pedig elindult az V. Újszövetség Maraton!

A különleges lelki eseményt 2012-ben indította útjára a Vörösmarty Színház. A nagy érdeklődés és az esemény meghittsége arra ösztönzött minket, hogy folytassuk az Újszövetség Maratont. Nyugodtan tekinthetjük adventi hagyománynak, hiszen kialakult azon felolvasók érdeklődési köre, akik minden évben szívesen jönnek. Az ország egyedülálló programja, igazi fehérvári eseménnyé vált, ami a különböző felekezetekre támaszkodva jöhet létre.

Vasárnap délelőtt és délután a színház kávézójának színpadán zenei program lesz, a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Hermann László Zeneiskola, a Talentum Református Általános Iskola tanulói és a Vox Mirabilis Kamarakórus szívesen csatlakoztak az Újszövetség Maratonhoz, hogy műsoraikkal emeljék az esemény fényét. Mindenkit szeretettel várunk! 

ITT KÖVETHETI ÉLŐBEN A FELOLVASÁST!