„Nem csak szinte látom, meg is értem a személyiségét”

2016. 08. 13.

Immáron negyedszer rendezi meg a Koronázási szertartásjátékot színházunk igazgatója, dr. Szikora János. A szombati esti bemutató előtt beszélgettünk vele ars poeticájáról és arról, hogy milyen embernek látja II. (Vak) Bélát és milyennek szeretné láttatni a király személyét.


2016-ban negyedik alkalommal épül meg a Romkertben a hatalmas színpad. Mit lehet tudni II. (Vak) Béla koráról?


Sz. J.: Azt gondolom, ami ide tartozik, azt el kell olvasni a történelemkönyvekből. A színházba nem azért járunk, hogy történelemórát hallgassunk meg. A Szertartásjátékokban élő, szenvedélyes emberek története elevenedik meg előttünk, és talán ez lehet az oka, hogy estéről estére több mint kétezer embert le tudnak kötni, meg tudnak szólítani. 

Az idei évben újabb résztvevők csatlakoztak az alkotói csapathoz. Kik ők és hogyan illeszkedtek be ebbe a folyamatba?

Sz. J.: Egyetlen váltás történt, ami egy sajnálatos mozzanathoz köthető, hiszen Horváth Károly, aki az első pillanattól kezdve alkotótársam volt, és aki aztán három éven keresztül a Szertartásjátékok zeneszerzője lett, tragikus módon elhunyt. Az ő helyébe lépett Márta István és Szirtes Edina. Istvánt diákkorom óta ismerem, rengeteg munkában dolgoztunk együtt. Hihetetlenül otthonosan mozog az eltérő zenei stílusvilágokban. A Koronázási szertartásjátékokban arra van szükség, hogy különböző stílusok jelenjenek meg és keveredjenek. Ezért nagyon örültem annak, hogy István ezt a felkérést elvállalta, illetve hogy Szirtes Edinával kiegészülve csatlakozott az alkotói csapathoz. Edina belépése pedig egy új zenei világot hozott, ami az úgynevezett világzene felé nyitja ki a történetet. Ez számos jelenetben vagy táncos részletben nagyon-nagyon hasznos. Azt érzékelem, hogy mind a koreográfus, mind a táncosok és színészek számára végtelenül inspiráló az ő zenei jelenléte.

Milyennek szeretné láttatni, megmutatni a király alakját, karakterét?

Sz. J.: Minél többet foglalkozom vele, annál közelebb kerül hozzám. Most már nem csak szinte látom, hanem meg is értem az ő személyiségét. Érzem a szenvedéseit, a konfliktusait. Egy végtelenül szeretetre méltó, szenvedélyes ember bontakozott ki előttem és ilyennek szeretném megmutatni a közönségnek is.

Idén milyen források álltak a rendelkezésére?

Sz. J.: Ezt a kutatómunkát Matuz Jánosra hagytam, ő szállította körülbelül féléves történelmi előkészület után az írott anyagot, amiből aztán dolgozni kezdtem. Az én feladatom az volt, hogy a készen kapott forrásokat megpróbáljam színpadi képekben kibontani. A János által összeállított történelmi, dramatikus anyag alapján kezdtem el összeállítani egy olyan forgatókönyvet, amit aztán ő is kiegészített és így egymás munkáját kölcsönösen inspirálva és segítve öltött végleges formát a szövegkönyv.

Mitől lesz látványosabb, színesebb a produkció 2016-ban?

Sz. J.: Az elmúlt években is szerepelt a videotechnika, aminek az volt a praktikus funkciója, hogy az előadás rituális részeit közel hozza a nézőhöz. Most a videotechnika kétszeresére növelt vetítőfelületen mutatkozik meg, és ez lehetőséget adott arra, hogy egy olyan filmes világot hozzunk létre, aminek következtében egy különös műfaj alakul ki, amit talán színpadi filmnek nevezhetnék. Két rétege lesz most a Szertartásjátéknak: az egyik a színpadon, a másik pedig nyolc méterrel fölötte, az óriási kivetítőn játszódik. Ez a kettő csak szellemileg van szinkronban egymással, nagyon sokszor egészen más tartalmú képek egészítik ki egymást. 

Milyen üzenetet kíván közvetíteni a Koronázási szertartásjáték által?

Sz. J.: Évekkel ezelőtt, amikor végignéztük az ordókat, megakadt a szemem a középkori autentikus szövegmassza egy mondatán. Ezt a mondatot a mindenkori koronázó érsek mondta a frissen felkent király fölött. Szó szerint így hangzik: „A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg.” Ez tulajdonképpen belső jelmondatommá vált a Szertartásjátékokhoz fűződően, ami azt jelenti számomra,hogy ennek az országnak a lerombolt történelmét és nemzettudatát újra kell építeni, és ha újraépítettük, akkor kötelességünk megőrizni.

Fotók: Horváth Gábor

Képgaléria