Tehetséges színészhallgatók

2016. 06. 09.

Egy igazán sikeres szakmai együttműködés keretében a Kaposvári Egyetem elsőéves színészhallgatói színházunkban részesülnek gyakorlati képzésben, társulatunk művészei és rendezői oktatják. Tegnap megvolt a színészmesterség-vizsgájuk – rövid beszámolónk következik.   

 

 

A Kaposvári Egyetem Művészeti Kara és a Vörösmarty Színház között létrejött együttműködés egy kísérleti próbálkozásként indult egy évvel ezelőtt: az elképzelés szerint a színészképzés gyakorlati keretét a fehérvári teátrum adja az induló színészosztálynak. Most már beszámolhatunk arról, hogy egy év sikeres munka van a színészhallgatók és tanáraik mögött – megvolt a gyakorlati vizsgájuk Fehérváron és Kaposváron is. A mozgás- és művészibeszéd-vizsga mellett színészmesterségből jeleneteket adtak elő az Egyszeri királyfi, A Gézagyerek és az Amphitryon című színművekből.

 

 

A hallgatókat színházunk művészei oktatják: Cserhalmi György az osztályvezető tanáruk, Egyed Attila művészi beszédet, Blaskó Borbála mozgást, dr. Szikora János, Bagó Bertalan és Hargitai Iván a színészmesterség-órákat, Hirtling István színésztörténetet oktatott, Rovó Tamás mozgástréningeket tartott.

A képzés egyedisége abban rejlik, hogy a gyakorlati oktatás nem merül ki a színészmesterség-órákban, ugyanis a hallgatók betekintést nyerhetnek az intézmény működésébe: színházműködéstan-óráikon végigkövethették egy előadás létrejöttét az olvasópróbától a kellékezésen, jelmezpróbán, hang- és fénybeállításokon át a premierig.

 

 

Mindenekelőtt a hangsúly azon van, hogy a hallgatók megismerjék önmagukat, megtanuljanak koncentráltan létezni a színpadon, legyen testtudatuk és felfedezzék önmagukban azokat az értékeket és képességeket, melyek segítenek a színházi szakma megismerésében és megértésében.

A fiatal színészhallgatók igazán tehetségesek, ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a következő évadban szerepeket kapnak egy-egy előadásban.

Képgaléria