Zenében utazunk

2014. 09. 30.

A program szervezői és házigazdái, azaz Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere, Dr. Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa, Drahos Béla, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar karmestere, Kneifel Imre, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI igazgatója, Bergerné Szőnyi Anna, a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI igazgatóhelyettese és Molnár Boglárka, a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI népi énektanára ismertették a programokat.

 

 

A zene világnapján, október 1-jén 18 órakor a Vodafone Sportcentrumban a „Testvér lészen minden ember” című koncertre várjuk a publikumot. „Igazán színes műsorral készülünk a jeles napra. Lesznek kórusművek, japán, francia és orosz népdalok valamint szimfonikus zenekari mű is” – mondta a sajtótájékoztatón Kneifel Imre, a koncert szervezője. Az eseményen az Éneklő Ifjúság okleveleit és a Fricsay-díjat is átadják. A koncert részletes műsorát és a fellépők névsorát ide kattintva tekintheti meg.

 

Október 21-én indul a PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat, melynek védnöke Binder Károly zongoraművész. „Az eddigi négy koncert helyett idén öt alkalommal várjuk a fiatalokat a Vörösmarty Színházba. Megpróbálunk minél nagyobb csáberővel bírni az ifjúság számára” – mondta Brájer Éva alpolgármester. Drahos Béla karmester és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar két koncertet ad a PartTúrán: eljátsszák Prokofjev Péter és a Farkas című művét, és fiatal, fehérvári kötődésű zenészekkel is színpadra lépnek. Bergerné Szőnyi Anna és Molnár Boglárka a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola koncertjéről mesélt: a Sűrű erdő neveli a betyárt című esten az iskola művésztanárai és növendékei lépnek fel. A koncertsorozat részletes műsora ide kattintva érhető el.



 

 

Képgaléria