Egy ismeretlen remekmű ősbemutatója

2016. 04. 12.

A Vörösmarty Színház kávézójában 2016. április 12-én, kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott dr. Szikora János, Bán Teodóra és Zoób Kati a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös magyarországi ősbemutató, Robert Musil A rajongók című előadás kapcsán.

Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, az előadás rendezője elmondta: több mint húsz éve hordozza magában azt az álmot, hogy megrendezhesse Musil A rajongók című színművét. Most végre eljött az a pillanat, hogy másokkal is megoszthassa Musil különös és izgalmas világát, amely érdemtelenül nem kapott akkora figyelmet, mint például kortársa, Thomas Manné. Előrebocsátotta, hogy A rajongók egy bonyolult történet, a darab szereplői hosszan és filozofikus mélységekig menően gondolkodnak az életről. „Ez a rendezés kalandra hívás egy olyan vidékre, ahol sose jártam, és bízom benne, hogy én is elvihetem a nézőt egy ismeretlen, izgalmas utazásra” – mondta Szikora János.  

A sajtótájékoztatón részt vett Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója, aki beszédében hangsúlyozta: a Budapesti Tavaszi Fesztivál egy biztos alapokra helyezett rendezvény, olyan összművészeti fesztivál, amely mindenkihez szeretne szólni, mind az alkotóihoz, mind a befogadóihoz, ezáltal érezhetjük a sajátunknak. Meglátása szerint Szikora János rendezése meg fogja találni a helyét a fesztiválban, különösen, hogy a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház ad teret az ősbemutatónak, ami egy izgalmas műhelymunkákat létrehozó intézmény.

Zoób Kati divattervező, az előadás jelmeztervezője elmondta, már negyedik alkalommal dolgozik együtt Szikora Jánossal, a színmű rajongást váltott ki belőle is, ugyanis a húszas években játszódó történetet közel érzi magához a századelő jellegzetességei miatt. Az előadásban látható jelmezek (a rendező szavaival élve: „nem csupán jelmezek, hanem költemények”) érzékeny finomsággal támasztják alá a szereplők jellemvonásait.  

Az előadás premierje a budapesti Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban 2016. április 14-én lesz, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban pedig 2016. április 23-án. 

A fotókat Maczkó Csaba készítette.

Képgaléria