Színházi világnapi üzenet

2016. 03. 27.

Az idei Színházi Világnap alkalmából Anatolij Vasziljev színházi rendező, színházelméleti gondolkodó, színházi pedagógus üzent.

1962 óta ünnepeljük a Színházi Világnapot. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. LegelőszörJean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadán. Idén Anatolij Vasziljev fogalmazta meg gondolatait. 

„Szükség van-e színházra?

Kérdezik a színházban csalódott szakmabeliek ezrei és a színházba belefáradt emberek milliói.     

Mire jó az?         

A színház manapság jelentéktelenné vált a városokban és az országokban lejátszódó tragédiákhoz képest.

Mi számunkra a színház?

Aranyozott karzatok és páholyok, bársonyszékek, mesterkélt hangok, vagy ellenkezőleg, valami egészen más: – mocsokkal és vérrel borított fekete doboz, és benne egy rakás megvadult meztelen test.

Mit tud nekünk mondani?         

Bármit!       

A színház bármit el tud mondani.        

Azt is, ahogy az istenek az egekben élnek,  ahogy a rabok  barlangokban szenvednek és ahogy a szenvedély felemel, a szerelem elpusztít, hogy mennyire nincs szükség jó emberre, hogy  hazugság ural mindent, és ahogy az emberek a lakásaikban élnek, a gyerekek pedig – a menekülttáborokban, és ahogy visszatérnek a sivatagba, és ahogy elválnak a szeretteiktől, a színház mindenről képes beszélni.

A színház mindig volt, és örökké lesz.         

Az eljövendő ötven-hetven évben különösen nagy szükség lesz rá. Mert valamennyi művészet közül csakis a színház az – ahol a szó szájtól szájig, a tekintet szemtől szemig, a mozdulat kéztől kézig, testtől testig hatol. Nincs szüksége közvetítőre. A színház a világ áttetsző fénye, se Dél, se Észak, se Kelet, se Nyugat –  ő maga a fény, a világ négy sarkából árasztja el a világosság, és bárki számára felismerhető, közelítsen hozzá ellenségesen vagy barátságosan.

Különböző színházakra van szükség.     

Valamennyi lehetséges forma közül elsősorban a színház archaikus formáira lesz igény. A rituális formák színháza nem állítható szembe a civilizált népek színházával. A világi kultúra egyre jobban kiüresedik, a „kulturális információ”   kiszorítja az egyszerű, lényegi dolgokat, és elveszi a reményt, hogy egy nap találkozzunk velük.

A színház nyitva áll. Szabad a belépés.         

Fenébe a kütyükkel és a számítógépekkel – menjetek színházba, foglaljátok el a zsöllyéket és a balkonokat, hallgassátok a szavakat és nézzétek az élő történeteket– itt van nektek a színház, ne becsüljétek le, ne hagyjátok ki rohanó életetekből.  

Mindenféle színházra szükség van.          

Csupán egyetlen színházra nincs szükség – a politikai játszmák színházára, a politikai egérfogó színházára, a politikusok színházára, a politika színházára. És legkevésbé a mindennapi terror színházára – legyen bár egyéni vagy kollektív; nincs szükségünk a hullák színházára, az utcákon és tereken, a fővárosokban és vidéken folyó vér színházára vallások és etnikumok között.”

 

Anatolij Vasziljev

Fordította: Kozma András

ITI Magyar Központ

Képgaléria