Mikor találkoztál először Weöres Sándor Psychéjével, most milyen élmény a szöveggel dolgozni?

W. K.: A teljes Psychét nem olvastam korábban, csak részleteket ismertem belőle. A székesfehérvári rendezéslehetőségnek egyik pozitív hozadéka, hogy megismerkedhettem a teljes szöveggel. A következő izgalmas kihívás az volt, hogy ezt a nagy mennyiségű anyagot hogyan formáljuk előadássá. Ebben az volt a módszerünk, hogy Eszter hozott egy listát azokból a szövegekből, amelyek számára a legkedvesebbek a kötetből, én ebből állítottam össze a szövegkönyvet. Egy színésznek mindig kihívás a színpadon egyedül állni, így lényegesnek tartottam, hogy az elhangzó szövegeket Eszter sajátjának érezze.

Te milyen szervezőelv alapján rostáltál az Eszter által kiválasztott anyagból?

W. K.: Már a legelején eldöntöttük, hogy egy komplex színházi előadást szeretnénk létrehozni. Ehhez elengedhetetlen, hogy legyen valamiféle vezérfonala a verseknek – a csapásirányt végül a Psyché életében felbukkanó férfiak adták. Az volt az összerendező elv, hogy kronológiai sorrendben megjelenjenek a különböző férfiakkal való történetei. Tulajdonképpen egy ponton nagyon könnyűvé vált az összeszerkesztés.

Mi volt ez a pont?

W. K.: Két hete, amikor rájöttünk, hogy teljesen át kell szerveznünk a szövegek sorrendjét (nevet). Amint megszületett az új sorrend, hirtelen megvilágosodtunk, és nagyon egyértelművé vált, hogy ez így kerek és gazdag.

A szöveg nyelvezetét meghagyjátok. Mi ennek az oka?

W. K.: Felmerült ugyan, hogy alakítsunk rajta, mert nyelvújítás előtti a nyelvezete. Végül arra jutottunk, hogy megpróbáljuk Eszter hangvételét, amennyire lehetséges, maira hangolni – ez segíti az érthetőséget, hiszen úgy közli a mondatokat, mint egy hétköznapi helyzetben. A nézőnek adhat egy plusz élvezeti értéket, ahogy rácsodálkozik egy-egy szófordulatra, kifejezésre. Úgy gondolom, hogy teljesen érthetővé válik a nyelvezete a hangvétel által, még akkor is, ha van benne egy-egy olyan régies szó, ami ma már nem használatos. A kontextus majd mindenképpen segít.

Milyen látványt képzeltél el ehhez a történethez?

W. K.: Fontos volt számomra, hogy minél gazdagabb legyen a látványvilág. Igyekeztünk, a lehetőségeinkhez mérten, olyan díszletet és jelmezt kitalálni, amely bizonyos szempontból megidézi a kort, amiben játszódik, de mégis olyan pluszt hordoz, ami hozzánk is beszél. Tulajdonképpen ez a kettősség végigmegy mind a díszlet, mind a jelmez tekintetében az előadásban. Van, ami a mai korra utal, ezáltal közelebb hozza hozzánk a nőalakot, de van, ami a kort, a 19. századot idézi meg.

Milyen szerepe van annak, hogy te is fel-felbukkansz majd a színpadon?

W. K.: Felmerült a kérdés, hogyan lehet még gazdagabbá tenni az előadást. Ekkor jött az ötlet, hogy megjelenjenek a színen azok a férfiak, akik a történet folyamán szóba kerülnek, azaz legyenek olyan pontok az előadásban, amikor egy-egy férfi partnere tud lenni Eszternek. Nekem nem lesz szövegem, négy férfit próbálok majd megjeleníteni szavak nélkül, mozgással, jelenléttel, egy-egy mozdulattal – ezek a pillanatok a férfi-nő viszonyokat jelzik majd. Én a gesztusszerű mozdulatokban hiszek, melyek nem technikai tánctudást mutatnak, hanem azt, hogyan tud nagyon erőssé válni egy-egy emberi gesztus és mit jelenthet önmagán túl.

Milyen férfiként egy női sorsot rendezni?

W. K.: Ajándék, hiszen bele lehet helyezkedni olyan helyzetekbe, amelyekkel egyébként nem találkozom. Ez vonatkozik a történetben adott élethelyzetre, de vonatkozik jelen esetben arra is, hogy milyen Psyché szemével, egy női szemmel rálátni a világra és azokra a dolgokra, amik vele történnek.

A Psyché gyönyörű történet, tele szépséggel, fájdalommal, vágyakozással; várakozással, hogy milyen lesz az élete, az előadás vége pedig egy visszatekintés, hogy milyen volt ez az élet.

Hangsúlyos szerepe lesz a zenének is.

W. K.: Már induláskor szóba került, hogy néhány verset meg lehetne zenésíteni. Weöres Sándor nagyon gazdag alapanyag a zeneszerzők számára, hiszen kimondottan erős a verseinek a zeneisége, ritmikája. Adta magát, hogy éljünk a lehetőséggel. Ekkor kerestem meg Bakk-Dávid Lászlót, aki idén mesterszakos végzős a Liszt Ferenc Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakán, és akivel ez a harmadik közös munkánk. Úgy gondoltam, hogy az ő különleges és egyedi zenei világa ki tudja egészíteni ezt a csodálatos történetet. Ölveti Mátyás játssza a kíséretet csellón, és külön öröm, hogy Eszternek nagyon tetszik a létrejött zenei világ.

A fotókat Horváth Gábor készítette.