A fivérek színészek, dráma- és forgatókönyvírók, dramaturgok, rendezők, producerek, egyszóval nagyon sokoldalú alkotók.
A keddi, 19 órakor kezdődő Terrorizmus előtt, 18 órától beavató színházi beszélgetést tartott az előadás rendezője, Bagó Bertalan és Matuz János, a színház művészeti intendánsa a Cyrano Kávézóban, melyen a Tóparti Gimnázium tanulói vettek részt. Meglepetésvendégként Oleg és Vlagyimir színesítették a beszélgetést, a saját életük alakulásáról, a színházhoz való viszonyukról meséltek.
Gyerekkoruk óta kíváncsiak a színház világára, mindig is érdekelte őket, mi van a díszlet mögött, hogyan áll össze egy előadás, milyen egy próbafolyamat, és egyáltalán, milyen út vezet a drámától a színpadig.
A beavató színházi beszélgetés után mikrofonvégre kaptuk őket. Leginkább Oleg válaszolt a feltett kérdésekre, Vlagyimir csak csendben megfigyelt.
V. Sz.: Melyek azok a témák, problémák, amelyek hatással vannak a drámaírásukra?
Oleg Presznyakov: Alapvetően igyekszünk társadalmi problémákra reflektálni, de ez nem azt jelenti, hogy előre eldöntjük, mire lenne jó vagy érdemes fókuszálni. Nyitott szemmel járunk a világban, kíváncsian figyeljük, hogy az emberek hogyan élnek meg különböző szituációkat, hogyan reagálnak mindennapi helyzetekre. A mai élet problémáiból, a különböző, általunk megismert társadalmak kontextusából indulunk ki. Gondolkodtatni szeretnénk, a darabjainkban megjelenő kérdéseinkkel rá akarunk világítani olyan problémakörökre, amelyek minél szélesebb rétegeket érintenek, foglalkoztatnak.
V. Sz.: Milyen alapvető különbségeket látnak a magyar és az orosz színházi nyelv között?
Oleg Presznyakov: A magyar és orosz színházi nyelvnek vannak érintkezési pontjaik, például mindkettő számára fontos a társulati lét, a közösség a színház struktúráján belül. A legnagyobb különbség talán az, hogy a magyar színház jó ideje formabontóbb, merészebb, nem fél új irányokat kipróbálni, bátrabb a kísérletezésben. Ezzel szemben Oroszországban nagyon kevés társulat, színházi alkotó képes a hagyományos orosz színházi formanyelvvel szakítani, és új irányba indulni, kísérletezni. 2005-ben a szolnoki színházban rendezett Terrorizmusunkat elvittük Moszkvába, ahol nagyon kíváncsian várták, és abszolút nyitottan, pozitívan reagált rá mind a szakma, mind a közönség. Fontosnak tartjuk a magyar−orosz színházi párbeszédet, mert hiszünk abban, hogy a művészet eszközeivel változásokat lehet generálni a mindennapi élet problémáinak megoldásában.
Elmondták, hogy több mint negyven Terrorizmus-rendezést láttak, nevetve jegyezték meg, hogy voltak meghökkentő megoldások is. De alapvetően azt gondolják, nincsen rossz interpretáció, nem igazán létezik félreértelmezés, nyitottan üdvözölnek mindenféle rendezői koncepciót.
Muszáj volt feltennünk azt a kérdést, amely valószínűleg minden egyes interjúvolásuk alatt elhangzik: hogyan oszlik meg a közös munka, miként lehet párban dolgozni? Végre Vlagyimir is megszólalt:
Vlagyimir Presznyakov: Mi nagyon produktívan tudunk együtt dolgozni, inspiráljuk egymást, jókat vitázunk, egyikünk sem akar felülkerekedni a másikon. Mivel mindkettőnk szűrőjén átmennek adott események, sokszor nem is kell túltárgyalnunk dolgokat, félszavakból is értjük egymást. Ugyanakkor a kétféle szemszögből vizsgált külső világ a mi belső világainkkal elegyítve igen érdekes dolgokat szül. (Nevet)
V. Sz. Mi köti Önöket Magyarországhoz?
Oleg Presznyakov: Valamiért inspirálóan hat ránk az ország légköre, olyan energiákat kapunk itt, ami segít az írásban, tetszenek az itteni emberek történetei.
Vlagyimir Presznyakov: Meg hát nagyon jó előadásokat rendeztek itt a darabjainkból.
Előadás után nagy mosollyal és őszinte elismeréssel jöttek ki a teremből, gratuláltak a rendezőnek és a színészeknek.
V. Sz.: Mi az első benyomásuk Bagó Bertalan rendezéséről?
Oleg Presznyakov: A Terrorizmus kapcsán fontosnak tartjuk, hogy a befogadó maga keressen válaszokat a dráma által generált kérdésekre. Úgy érezzük, hogy Bagó Bertalan rendezése ezt megvalósította, és külön örülünk a kimagasló színészi teljesítményekért.
