A rendező-koreográfus annak a híve, hogy „a tánc az egyetlen művészeti ág, ami nem konkretizál, hanem a sejtetés művészete, ezáltal nagyobb szabadságot enged a fantáziának.”

"Van történet, de nem kell görcsösen törekedni arra, hogy az általam felépített történetet megértse az ember – azt szeretném, ha minden nézőnek egy saját Hekabéja születne az előadás végére. Van egy követhető vezérfonal, amit, azt hiszem, következetesen végig tudtam vezetni. Azt szeretném elérni, hogy a nézők merjenek a fantáziájukra hagyatkozni, engedjék, hogy hasson rájuk a képi megjelenítés. Tudom, hogy Székesfehérváron újszerű ez a dolog, és valószínűleg tartanak az emberek attól, hogy beengedjenek a belsőjükbe valamit, ami nem megszokott. De olykor le kell lassulni és hagyni kell, hogy hetven percig tudjunk és merjünk nézni egy testet. Meg kell engedni magunknak azt, hogy kikapcsoljunk és megtisztuljunk." - mondta Blaskó Borbála, a táncjáték koreográfusa. 

Fotók: Cserta Gábor