Gombóc Artúr vándorútja

2015. 10. 20.

Hogyan jött a rendezés lehetősége?

Zs. K.: Nagyon egyszerű: kérdezték, hogy van-e kedvem, és hát volt kedvem. (nevet) A Játékszínben Csukás Istvánt már felkérték, hogy írja meg a darabot, a Talamba Ütőegyüttest, hogy írják meg a zenét, és ezután kérdezték meg tőlem, hogy volna-e kedvem megrendezni, szóval fordított sorrendben történtek a dolgok.

Mi motiválta, hogy elvállalja a felkérést?

Zs. K.: Nagy kedvem volt, szeretem a gyerekelőadásokat.

Mi a legkedvesebb Ön számára a Gombóc Artúr történetében?

Zs. K.: Ez a történet a vándorlásról szól: egyre többen szeretnének eljutni Afrikába, és végül el is jutnak… szóval maga a történet nem egy ördöglakat. A vándorlást kellett színesíteni, roppant édes dalokkal és remek koreográfiával. Ez egy olyan kivételes zenés darab, ami esetében nagyon kellemes a dalok közötti prózai rész is, nem csak arra szolgál a szöveg, hogyan jutunk el egyik daltól a másikig. Nagyon fontos Csukás-filozófiát tükröző szöveg van, az ő humorával, életszeretetével. Öröm egy ilyen előadást rendezni, ami ennyire derűs.

Melyik korosztálynak ajánlott, vagy korhoz kötött egyáltalán ez a darab?

Zs. K.: A négyéves unokám boldogan végignézte, és azt tapasztalom, hogy a szülők is nagy élvezettel ülnek be, de ők már más típusú poénokat értenek. A nagyobb gyerekek is élvezik, mert nem tingli-tangli, dedós hangulatú, hanem jól megkomponált előadás. Annak is van mit nézni rajta, aki azt mondja, hogy már „felnőtt” a meséhez.

Úgy látom, összeállt egy jó alkotócsapat.

Zs. K.: Igen, és szeretik játszani, ami nagyon fontos egy előadás esetében, hogy a benne szereplők jól érezzék magukat, megtalálják a maguk örömét.

Be szokott ülni az előadásokra?

Zs. K.: Igen, elég gyakran. Színészként nem nagyon szeretem azokat a rendezőket, akik már előadás szünetében verik az asztalt, hogy valami nem tetszik; de az sem jó, ha premier után rá sem néznek az előadásra. A két véglet között kell megtalálni a járható utat. Nekem segítség, ha újra és újra megnézem, eszembe jutnak újítások, és a reakciókat is figyelem: melyik poénra melyik korosztály hogyan reagál, mi tetszik. Ez az előadás olyan, mint egy mesekönyv: színes, szép történettel. Vetítést is alkalmazunk, mert úgy gondolom, a mai gyerekek igénylik. Meghagytuk a saját fantáziájuknak is a teret, de jó volt ebben a kavalkádban tobzódni.

Fotó: jatekszin.hu

 

Képgaléria