Egy széthulló család története

2015. 10. 13.

Az Augusztus Oklahomában című darab kapcsán többféle műfaj-meghatározást adhatnánk: fekete komédia, izgalmas krimi, igazi amerikai mese, családi dráma. Ön családregényként határozza meg, miért?

Sz. J.: A történetnek ez az oldala inspirált leginkább. Ez egy széthulló család története, a széthullás fázisait úgy örökíti meg, hogy közben mindig az igazi tét a család. Jómagam érzékeny vagyok erre a témára, a családra mint jelenségre, mivel nagyon fontos számomra, és ezt is akarom hangsúlyozni az előadásban.

Mi történt a mai olvasópróbán?

Sz. J.: Tartottam egy rendezői bevezetőt – Fodor Géza szavait kölcsönözve –, amit én a műhöz való egyetemes gyónásnak tekintettem. Ez nem egy szokványos rendezői koncepció ismertetése volt, hanem sokkal inkább az én személyes motivációimnak a felsorolása, amelyek ehhez a történethez kötnek. Személyes monológ a darab problémáihoz fűződő viszonyomról. Aztán elolvastuk a darabot, a díszlettervező bemutatta a tervezett játékteret. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen spontán reflexiói vannak a színészeknek saját szerepükről. Többen látták már a filmet, a történet nem volt számukra ismeretlen, de a saját figurájával ilyen formán még senki nem találkozott, és hát nagyon kíváncsi voltam, mik az első benyomások. Nagyon érdekes, pontos, jó dolgokat fogalmaztak meg, jó volt látni, hogy kivétel nélkül mindenkire erős hatást gyakorolt a történet. Bízom benne, hogy így lesz majd a nézők számára is.

Mennyire szerencsés olyan darabot választani, amiből már készült egy sikeres film? Befolyásolja ez a rendezést?

Sz. J.: Először úgy gondoltam, hogy befolyásolja. De miután megnéztem a filmet – hozzáteszem, hogy korábban nem láttam, csak azt követően néztem meg, hogy tudtam, rendezni is fogom –, azt láttam, hogy a film elment egy lehetőség mellett, nevezetesen, hogy olyan sokkolóan, brutálisan tragikusra sikeredett, hogy elég nagy kínszenvedés volt végignézni ezeknek a zseniális színészeknek az egyébként zseniális játékát. De maga a történet tele van olyan groteszk, fekete humorral, ami már olvasva is működik, tehát nem véletlenül vagy lányos zavarukban nevettek a színészek. Sokszor felharsant a nevetés az olvasópróbán, pedig egyáltalán nem komédia, mégis az élet komikus és fonák helyzetei a legtragikusabb pillanatokban is működnek, és így van ez a darabban is. Úgy képzelem, hogy ez az előadás nem lesz komédia, de sokkal élvezetesebb és komikusabb lesz, mint a film. 

Az előadás bemutatója november végén lesz.

Fotók: Maczkó Csaba

 

Képgaléria