A béke értékes és fontos mindannyiunk számára

2019. 03. 15.

A Vörösmarty Színház március 14-én nagy sikerrel játszotta Sobor Antal kisregénye alapján készült Perelj, Uram! c. történelmi drámát a Nemzeti Színházban. A történet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy mostanáig kevesek által ismert epizódot.

A nézők soraiban helyet foglalt Sobor Antalné, az író özvegye, valamint a történet két főszereplőjének rokonai is. Mikesy Pongrác, Manszbarth Antal, néhai csákberényi plébános testvérének, Józsefnek egyenesági leszármazottja, megrázó, és egyben felemelő eseményként élte át a látottakat, és elmesélte, hogy a mai napig családjukban generációról generációra legendaként adják tovább a történetet, melyben a harangok zúgása arra emlékeztet időset és fiatalt, hogy a béke mennyire értékes és fontos mindannyiunk számára. Király Zoltánnét, Szikszai János néhai református lelkész leszármazottját megtiszteltetésként érte a meghívás. Úgy gondolja, hogy ez a mű méltó emléket állít elődjének.

Az előadást követő fogadáson Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere is köszöntötte a fellépő művészeket, közreműködőket. Dr. Vécsei László, Csákberény polgármestere, Sobor Antal könyvét ajándékozta a jelenlévőknek, ezzel megköszönve az előadást, és azt, hogy erősítik a helyi közösség összetartását.

Az este ünnepi hangulatban telt. Dr. Szikora János színházunk igazgatója, a darab rendezője valódi csodának nevezte a különleges találkozást.

Fotó: Kiss László  /  video:  Maczkó Csaba, Magyar Kató Blanka