Közel 130-an olvasták a Bibliát a VII. Újszövetség Maratonon

2018. 12. 03.

Hagyomány, hogy a karácsonyi készülődés jegyében Újszövetség Maratont rendezünk. Idén december 2-án, advent első vasárnapján reggel kilenc órától egészen este tíz óráig mintegy százharmincan olvasták az ötpercesre tagolt Biblia részleteket a színpadon.

Reggel kilenckor a felolvasást Spányi Antal székesfehérvári püspök kezdte, de olvasott a Bibliából Bencze András evangélikus lelkész, Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója, Berze János református lelkipásztor és Cser-Palkovics András polgármester is. Az Újszövetség felolvasását Szász Zoltán, a napokban beiktatott református lelkipásztor fejezte be.

A felolvasások között fehérvári iskolások szereztek meghitt pillanatokat műsorukkal, felléptek a Kossuth Lajos Általános Iskola, a Ciszterci Szent István Gimnázium és Hermann László Zeneiskola növendékei.

 

Képgaléria