160 fős előadói apparátussal hozza el az Opera a Turandotot színházunkba

2018. 11. 15.

A Magyar Állami Operaház az ország legnagyobb kulturális intézményeként küldetésének tekinti, hogy az opera üzenetét minél több magyarlakta településre eljuttassa. Ennek jegyében hirdette meg a budapesti dalszínház 2018/19-es, „Puccini Itáliája”- évadában „Operát az Operából!” elnevezésű turnéját, aminek részeként az itáliai zeneszerző utolsó műve november 23-án koncertszerű változatban látogat a Vörösmarty Színházba.

A budapesti Operaház korszerűsítése lehetőséget biztosít arra, hogy a játszóhely kiváltásaként az Opera együttesei azokban a vidéki nagyvárosokban is bemutatkozhassanak, ahol a klasszikus dalszínházi műfaj amúgy nincsenek jelen. A Filharmónia Magyarországgal partnerségében megvalósuló Turandot Carlo Gozzi színműve nyomán dolgozza fel a gyönyörű, ám rideg kínai hercegnőtörténetét. A darab kivételes helyet foglal el Puccini életművében, hiszen a szerzőnek nem volt módja befejezni a darabot: nem sokkal Liù halálának megkomponálása után, 1924. november 29-én meghalt. Az operát Puccini jegyzeteinek felhasználásával Franco Alfano fejezte be. A darabot 1926. április 25-én mutatták be a milánói Scalában, Arturo Toscanini dirigálásában. A karmester két ütemmel Liù halála utána leintette a zenekart és a közönséghez fordult: „Itt tette le a mester a tollat.

Az operát, amelynek talán legismertebb részlete a „Nessumdorma” kezdetű ária, Szabóki Tünde, Rácz István, Kovácsházi István és Sáfár Orsolya főszereplésével hallhatja a székesfehérvári közönség. Bár az előadás koncertszerű produkcióban lesz látható a Vörösmarty Színházban, a szólisták Jánoskúti Márta jelmezeit magukra öltve idézik meg a budapesti rendezés hangulatát. A Magyar Állami Operaház Zenekara csaknem 100 fős Ének- és Gyermekkarral kiegészülve működik közre az esten, az együttest Medveczky Ádám vezényli.