Perelj, uram! - a magyarországi ősbemutató olvasópróbája

2018. 09. 05.

Az olvasópróbával megkezdődött a felkészülés a Perelj, uram! október 6-i magyarországi ősbemutatójára. Szikora János a 2010-ben elhunyt fehérvári író, tanár és festőművész Sobor Antal történelmi drámáját állítja színpadra.

Szikora János, a darab rendezője a szeptember 4-i olvasópróba előtt a szereplőknek először egy rövid történeti áttekintéssel ágyazott meg Sobor Antal drámájának. A Vörösmarty Színház igazgatója emlékeztetett, hogy Sobor Antal egy véletlennek köszönheti a darab megszületését, mert mint irodalom tanárt egy kulturális estre Csákberénybe hívták, s a mellette ülő hölgy hívta fel a figyelmét a csákberényi papok tragédiájára, tudván, hogy az írót különös módon foglalkoztatta a történelem.

Sobor Antal: Perelj, Uram! című kisregényének színházi adaptációját Román Károly készítette elő. A 2017-ben elhunyt középiskolai tanár nagy álma volt, hogy színpadra is kerüljön, ám halála közbe szólt. A darab rendezője rávilágított kettejük sorsszerű kapcsolatára, hiszen mindketten 1933-ban születtek, valamint a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium elismert tanárai voltak.



„Egyszerűen megfogott a történet atmoszférája, a tragikuma, sajnálatos valóságtartalma, amely ráadásul Székesfehérvártól csupán egy kőhajításnyira játszódott le. Ha csak annyit mondanék a regényről, hogy olvasmányos, akkor keveset is mondanék, mert kifejezetten dramatikus felépítésű. Sobor Antal kisregényében annyira élethű a történet leírása: hallani lehet az élő beszéd hangját, érezni a szörnyű események miliőjét, olyan mintha az egész most játszódna előttünk. Így készséggel kínálta magát színpadi adaptációra amit Román Károly végzett el” – mondta Szikora János.

A történet az 1848-as magyar szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy megtörtént, de kevesek által ismert epizódot, amikor a Fejér megyei Csákberény maroknyi népét elsőként éri a császári csapatok élén bevonuló Haynau lelki terrorja. Az emberek megfélemlítésének jegyében, a falu református lelkészét és katolikus plébánosát egy ”ős-koncepciós” perben elítélik, és nyilvános kivégzésen agyonlövik.

Szikszai János református lelkészt Gáspár Sándor testesíti meg, Imre Krisztián Manszbarth Antal a falu katolikus plébánosát játssza, a további szerepekben Fehérvári Péter, Egyed Attila, Kuna Károly, Kelemen István, Juhász Illés, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill és Kerkay Rita lesz látható. 

 

Fotók: Maczkó Csaba

Képgaléria