A hajó megy tovább - Évadnyitó

2018. 09. 03.

A 2018−2019-es színházi évadban négy magyarországi ősbemutató is várja a közönséget a Vörösmarty Színházban. Köztük olyan különlegességgel is találkozhatnak a nézők, mint a 2010-ben elhunyt fehérvári író, tanár és festőművész, Sobor Antal történelmi drámája, a Perelj, Uram! 

Az évadnyitó a társulat nemrég elhunyt tagjáról, Matus Györgyről való megemlékezéssel indult, akit szeptember 3-án helyeztek örök nyugalomra. 

A 2018/19-es színházi évad a 200. jubileum jegyében telik, hiszen 1818 óta van társulati élet a városban.

Szikora János igazgató elmondta, hogy mint önálló társulattal rendelkező színház, az ország legfiatalabbjai közé tartozik a Vörösmarty Színház, de ha a történelmi igazságot nézzük, Székesfehérvár a magyar színjátszás szempontjából az egyik legrégebbi színjátszóhely. 1818-ban, 200 éve alakult meg Fejér megyében a Játékszíni Bizottság, elsősorban a vármegyei nemesség és a nemesi tisztikar összefogásával. Az volt a szándékuk, hogy a megyében, de jelesül Székesfehérváron a magyar nyelven játszó színtársulatokat letelepítsék és teret adjanak működésüknek. Közadakozásból az országban páratlan módon elkezdték pártolni az önálló magyar nyelvű színjátszást, ennek legkézzelfoghatóbb eredményét ma is látjuk, mert a Pelikán fogadó nagyterme ettől kezdve szolgálta a színjátszó társulatokat.

Szikora János elmondta, hogy szeretnék feléleszteni ezt a közadakozó gesztust és tenni azért, hogy felhívják a figyelmet a nemzeti színjátszás bölcsőjére, a Pelikán Kamaraszínházra.

Adománygyűjtést hirdetnek, amelynek célja, hogy legyen új kapuja a Pelikánnak annak érdekében, hogy az emberek tudják, hová is lépnek be. Az ARTeátrum Alapítvány adományozó jegyeket fog forgalmazni 3000 forint értékben, a "pártfogó" jegyeket a Chicago bemutatóját követően árusítják, ezek megvásárlásával lehet hozzájárulni a kapu felújításához. A támogatók nevét megörökítik majd a kapuzaton. 

Az igazgató beszámolt azokról a változásokról is, ami a napi munkamenetet érinti, többek között Horváth Csaba a "fizikai színházi tagozat" vezetője, Matuz János pedig stratégiai intendáns lesz, aki a színházi előadásokon kívüli projekteket vezeti. 

2017-ben az évad nyitásakor 13 700 bérletet adtak el, most pedig 14 700-at. Az eladott felnőtt bérletek száma is jelentősen emelkedett.

A Vörösmarty Színházban az új évadban négy magyarországi ősbemutató várja a közönséget. A 2010-ben elhunyt fehérvári író, tanár és festőművész Sobor Antal történelmi drámáját, a Perelj, Uram! című darabot Szikora János rendezésében láthatja a közönség. Szintén Szikora János rendezi a másik ősbemutatót, Esterházy Péter Mercedes Benz című utolsó darabját, amit a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írt. Az ember tragédiájának keretjátékát idéző darab műfaji megjelölése: „történelmi revü két részben”.

Az idei évadban a színház csapatát erősíti Ballér Bianka, Kovács Tamás és Osváth Judit színművésznő is, akit a Koronázási Szertartásjátékon Árpád-házi Szent Erzsébet szerepében láthatott a közönség.

Magyarországi ősbemutató lesz a Titkos SMS-ek című darab is, Hargitai Iván rendezésében. A Pelikán Kamaraszínházban is lesz ősbemutató, hazai színpadon először Fehérváron látható majd Az én kis hűtőkamrám, Novák Eszter rendezésében.

Forrás: www.szekesfehervar.hu, Fotók: Maczkó Csaba

Képgaléria